Aktuális

Halálos vonatgázolás történt

Magyar Nemzet: A számlagyáros jogász testvére élen járt Magyarország lejáratásában

Az Amnesty International jó ideje törekszik arra, hogy hazánk nemzetközi megítélése minél rosszabb legyen – erről ír legújabb cikkében a Magyar Nemzet. A szervezet vezetője az a Vig Dávid, aki évek óta nyíltan kritizálja Magyarországot. Testvére pedig az a Vig Mór, akinek a minap elrendelték a letartóztatását. A NAV gyanúja szerint ugyanis százmilliós számlagyárat üzemeltethetett.

A számlagyáros jogász testvére élen járt Magyarország lejáratásában – ezzel a címmel közölt cikket a Magyar Nemzet. A portál azt írja: a Vig Dávid által igazgatott Amnesty International a hazánkat elítélő országjelentésekhez nyújtott hathatós segítséget.

Az adóhatóság szerdán név említése nélkül számolt be arról, hogy a bíróság letartóztatott egy praxisától eltiltott budapesti ügyvédet. Olyan gazdasági társaságot működtetett, amely az adócsökkentés érdekében több százmillió forint összegben fogadhatott be valótlan tartalmú számlákat.

Kapcsolódó tartalom

Másnap a Mandiner már azt írta,

a letartóztatott ügyvéd nem lehet más, mint az Amnesty International Magyarország igazgatójának, Vig Dávidnak a testvére.

Ezt maga az Amnesty International Magyarország sem cáfolta. A szervezet közösségi oldalán megjelent közleményben az áll: reményeik szerint független és pártatlan eljárás tisztázza majd a körülményeket.

A Magyar Nemzet az Amnesty megközelítését meglepőnek nevezte és arra hívta fel a figyelmet, hogy

a Vig Dávid által irányított NGO hosszú évek óta vádolja korrupcióval a magyar kormányzatot és fogalmaz meg éles kritikát igazságügyi kérdésekben.

Kapcsolódó tartalom

A lap hozzáteszi: az ELTE Kriminológiai Tanszékén tanító Vig Dávid 2018 óta dolgozik igazgatóként az Amnesty International Magyarországnál. Előtte a Magyar Helsinki Bizottság rendészeti programját vezette, 2011 és 2016 között pedig Soros György alapítványánál, az Open Society Foundations-nél dolgozott.

Az amerikai spekuláns alapítványa széles körben támogatja a nyílt társadalom eszmeiségét hirdető liberális szervezeteket és médiumokat.

A Magyar Nemzet szerint a magyarországi hálózatot Soros György több mint tízmilliárd forinttal tőkésítette fel 2016-tól. A lap úgy számol, hogy a legtöbb pénzt az előválasztási kampány költései kapcsán ellentmondásokba keveredő Karácsony Gergely vezette főváros kapta, de az Amnesty sem panaszkodhat, évente ugyanis több százmillió forintnyi adományt kap külföldről.

Kapcsolódó tartalom

A kiemelt kép illusztráció (Fotó: MTI Fotó: Szigetváry Zsolt).

Ajánljuk még