Időjárás

Óriási fordulatot vesz az időjárás – kiderül, mit hoz a zsákban Sándor, József, Benedek

Különleges herendi porcelánra is lehet licitálni a Jónak lenni jó! idei kampányában

A 34 millió forintot is átlépte pénteken a közmédia Jónak lenni jó! akciójához érkezett felajánlások összege, de sorra érkeznek a tárgyi felajánlások is. A kampány idei kedvezményezettje a Semmelweis Fejlődéstámogató Központ.

Foci, röplabda, vívás, távolugrás – a sportágak és a felajánlások ugyan különböznek, a cél azonban közös. Idén számos sportpéldakép csatlakozott a Jónak lenni jó! adománygyűjtő akciójához. Őket pedig az M2 Matricák sportágakat és sportolókat bemutató sorozata fogta össze.

„Ötödik éve csatlakozunk most már a Jónak lenni jó! kezdeményezéshez, egyrészt azért, mert én azt gondolom, hogy egy gyerekcsatornának kötelessége a közmédián belül csatlakozni egy olyan kezdeményezéshez, amely szinte minden évben a gyerekekről szól – most a koraszülött és a fejlődési rendellenességgel született gyerekeknek gyűjtünk. Másrészt pedig

olyan szerencsés helyzetben vagyunk, hogy egész évben olyan sportolókkal, olimpiai bajnokokkal, világbajnokokkal, magyar bajnokokkal forgathatunk, akik mindig egy ilyen kezdeményezés mellé állnak”

– mondta Regöly-Mérei Krisztina, a közmédia kiemelt szerkesztője.

Kapcsolódó tartalom

Több ezer arannyal díszített akantuszlevél díszíti az M1-en bemutatott műalkotást, amelyből ez az egy darab létezik a világon, és amelyet a Herendi Porcelánmanufaktúra ajánlott fel a Jónak lenni jó!-nak.

„Most épp Rúzsa Magdi aláírását fogom felfesteni a porcelánra” – mondja a dekoratőr. Különlegességét tovább fokozza, hogy Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora és az akció jószolgálati nagykövetei, Rúzsa Magdolna és Koltai Lajos aláírását is felfestették a porcelánra.

„Nagy örömünkre szolgál, hogy az idei esztendőben is a Jónak lenni jó! műsorfolyamnak a támogatói lehetünk.

Kezdetektől fogva így van ez, és talán a Herendi az egyetlen olyan vállalkozás, amely a legelső adástól kezdve e nemes ügy mellé állt”

– fedte fel Simon Attila, a Herendi Porcelánmanufaktúra Zrt. vezérigazgatója.

Kapcsolódó tartalom

Az akcióhoz érkezett felajánlások összege pénteken átlépte a 34 millió forintot.

Azok, akik segíteni szeretnék koraszülött gyermekek fejlesztését, a 13-600-as telefonszám 04-es mellékének hívásával tehetik meg.

A tárgyi felajánlásokat pedig még vasárnapig várják a jonaklennijo@mtva.hu e-mail-címre. Ezek közül néhány különleges felajánlásra a Jónak lenni jó! december 17-i, egész napos műsorfolyamában lehet majd licitálni.

Kiemelt kép forrása: M1

Ajánljuk még