Aktuális

Összeütközött egy oktató és egy utasszállító repülőgép, többen meghaltak

Lázár János: A nemzeti konzultációk célja a kormány megerősítése az ország érdekében folytatott küzdelmekben

Minden nemzeti konzultáció azt a célt szolgálta, hogy a kormány számára irányt mutasson, és megerősítse a kabinetet a hazai vagy a nemzetközi küzdelmekben, az ország érdekében folytatott „csatákban” – közölte az építési és közlekedési miniszter csütörtökön Tiszaföldváron, a helyi lakossági fórum előtti doorstep sajtótájékoztatón.

Lázár János a legfontosabb témának a szuverenitásvédelemmel kapcsolatos nemzeti konzultációt nevezte. Ezt a kormány annak érdekében indította, hogy Brüsszelben hatékonyan és erősen tudja a magyar nemzeti érdeket képviselni – mondta. Hozzátette, ehhez szükségük van a választópolgárok támogatására, egyben arra kért mindenkit, hogy töltse ki ezt az ívet.

A miniszter beszámolt róla, hogy három településen jártak csütörtökön Herczeg Zsolttal, a térség fideszes országgyűlési képviselőjével, ahol a települések vezetőivel beszélgettek. Azt mondta,

az ország középső részén van még fejlődési lehetőség, a Szolnok-Debrecen-Békéscsaba-Kecskemét közötti terület, az Alföld közepe mindenféleképpen fejlődésre érdemes és fejlesztési tartalékot jelenthet.

Ennek a tartaléknak a feltárásában nagyon fontos szerep jutott az ottani politikusoknak, például Herczeg Zsoltnak, aki hosszú időn keresztül Mezőtúr polgármestere volt és 2022-ben csatlakozott a Fidesz parlamenti frakciójához – fejtette ki, hozzátéve, a lobbimunkájuknak köszönhető az, hogy az M4-es és az M44-es megépítésével lehetőséget teremtettek az ott élők számára az életminőség javítására, a gazdasági növekedésre.

Lázár János beszélt az M4-es építéséről: az M0-ástól Szolnokig, majd Szolnokról Törökszentmiklósig és most Törökszentmiklóstól Kisújszállás felé. Kisújszállásig 2025-ben készül el az autópálya, utána a tervek szerint tovább folytatódik az építkezés Karcagig, onnan Berettyóújfalu felé – mondta, hangsúlyozva, hogy több százmilliárd forint értékű autópályafejlesztést hajtanak végre.

Kapcsolódó tartalom

Legalább ennyire fontosnak nevezte Békéscsaba és Kecskemét összekötését az M44-es autóúttal, amely hamarosan elkészül. Hozzátette: az autópálya-építéssel az M4-es és az M44-es közötti alföldi részeken élő emberek számára lehetőségeket teremtenek.

Lázár János kitért arra is, hogy az elmúlt tizenhárom évben a magyar kormány egymillió új munkahelyet létesített, és az általa csütörtökön meglátogatott térségben a munkanélküliség 15 százalékról mára 3 százalékra csökkent.

Ez azt jelenti, hogy mindenki dolgozik, aki dolgozni akar, és mindenki számára van munkalehetőség ott és a környéken is

– mondta, és célnak nevezte egyre jobban fizető munkahelyek létrehozásának ösztönzését.

A politikus beszélt arról is, hogy a térségben az élelmiszeriparnak, az élelmiszer-feldolgozásnak és -előállításnak hagyományai vannak. Sok üzem szűnt meg, és most teljesen újjá kell építeni ezt a kapacitást, mert a kormány célja, hogy az ország élelmiszerből önellátó legyen, és ebben Jász-Nagykun-Szolnok vármegyére komoly feladat és felelősség hárul – hangsúlyozta.

Beszámolt arról, hogy a polgármesterek javaslatai között életminőség-javító beruházások, iskolák, például Mezőtúron a Teleki gimnázium épületének a felújítása szerepelt, vagy a turisztikai ágazatban Hortobágy-Berettyó-főcsatorna által nyújtott szolgáltatási lehetőségek kiaknázása is. Tiszaföldváron és Kunszentmártonban fő téma a településen belüli és települések közötti közlekedés – sorolta.

Kapcsolódó tartalom

A miniszter kiemelte: a kormánynak különösen fontos, hogy az új autópályák mellett gazdasági lehetőséget teremtsen, ezért Kunszentmártonban egy új csomópont épül a település és az M44-es között, és megkezdik Kunszentmárton és Hódmezővásárhely között a 45-ös főút újjáépítését.

Lázár János arról is beszélt, hogy a kormányának rövidesen meg kell tárgyalnia egy országos közútfejlesztési programot, amelynek két része lesz:

a következő tíz évben a gyorsforgalmi úthálózat fejlesztése és az alacsonyabb rendű utak fejlesztése.

Magyarországon az alacsonyabb rendű utak ötven százaléka van rossz állapotban, tizenötezer kilométer olyan út van Magyarországon, amelyet azonnal fel lehetne újítani és fel is kellene újítani, „mindez anyagi forrás kérdése” – ismertette.

A politikus azt ígérte, hogy mindent megtesz annak érdekében, hogy a Magyar Közút 2024-től Jász-Nagykun-Szolnok vármegye és azon belül is a 4-es számú választókerület útjait, alsóbbrendű útjait is, megfelelően karbantartása, és forrásokat próbálnak oda csoportosítani az új fejlesztések érdekében.

Herczeg Zsolt, a térség fideszes országgyűlési képviselője elmondta, hogy csütörtökön Lázár Jánossal Kunszentmártonba látogattak, aztán Mezőtúron és végül Tiszaföldváron egyeztettek a település vezetőivel a fejlesztési igényekről.

Ajánljuk még