Réthy Pál a közfoglalkoztatási programok megvalósításában nyújtott kiemelkedő szakmai tevékenységet elismerő ünnepségen hangsúlyozta, hogy a kormány 2011-ben tette le a megújult közfoglalkoztatási rendszer alapjait. Emellett új jogszabályi környezetbe terelte, amely képes választ adni a problémákra.
Úgy fogalmazott:
2010-ben szinte kilátástalan gazdasági helyzetből kellett a kormánynak kilábalnia, amit 10 év alatt 1 millió munkahely teremtésével és beruházások ösztönzésével sikerült elérnie.
Ennek eredményeként 2016-tól fokozatosan csökkent a közfoglalkoztatásban részt vevők száma – tette hozzá.
Hangsúlyozta: a közfoglalkoztatás kiemelt célja, hogy a foglalkoztatottak továbbléphessenek a munkaerőpiacra. Egyúttal termelési kapacitások jöjjenek létre a halmozottan hátrányos helyzetű településeken, szépüljön a települések környezete, javuljon a közbiztonság és nőjön a települések vonzereje.
Kapcsolódó tartalom
Réthy Pál azt mondta: az ország leghátrányosabb helyzetű térségeiben a közfoglalkoztatás sokszor az egyetlen lehetőséget biztosította az értékteremtő munkára, és arra, hogy a foglalkoztatottak kiépítsék azt a személyes kapcsolati hálót, amely segítette őket a munkakeresésben.
A helyettes államtitkár kiemelte: a közfoglalkoztatás az elmúlt tizenkét évben átalakult, mára komplex megoldásokra van szükség ahhoz, hogy a foglalkoztatottak be tudjanak lépni a munkaerőpiacra. Viszont a képzési programok sikeresek, mert akik átléptek a munkaerőpiacra, ott tudtak maradni és nem kerültek vissza – fűzte hozzá.
Kifejtette: a szociális szövetkezetek jelentik a foglalkoztatás következő lépcsőfokát a piac felé.
Értékteremtő mintaprogramok jöttek létre, a megalakult szövetkezetek segítik a foglalkoztatottak integrációját, lassítják az elvándorlást, a termékek megtalálhatók a legnagyobb üzletláncok polcain is. További cél, hogy ezeket a termékeket minél többen megismerjék.
Az ünnepségen díjazták a közfoglalkoztatásban kiemelkedő eredményeket elért településeket, intézményeket, szervezeteket, valamint a kormányhivatalokban, járási hivatalokban a közfoglalkoztatás területén tevékenykedő szakembereket.
Kiemelt kép: Réthy Pál, a Belügyminisztérium közfoglalkoztatási és vízügyi helyettes államtitkára (Fotó: MTI/Balogh Zoltán)