Aktuális

Összeütközött egy oktató és egy utasszállító repülőgép, többen meghaltak

A havazás miatt a közlekedés fenekestül felfordult az országban, de voltak, akiket boldoggá tett a beköszöntő tél

Megérkezett az igazi tél az országba! Csütörtökön több vármegyében és a fővárosban is hóesés és havas eső váltotta egymást. A csúszós utakon számos baleset történt. Kamionok akadtak el, tovább nehezítve ezzel a közlekedést. Bár a Magyar Közút szakemberei folyamatosan tisztították az utakat, voltak térségek, ahol szinte azonnal érkezett a hóutánpótlás.

Országszerte egymást érték a balesetek. Az autósoknak már a kora reggeli órákban lefagyott utakkal kellett megküzdeniük. A Bács-Kiskun vármegyei Jászszentlászlónál egy kenyérszállító autó csúszott meg a jeges úton és egy pótkocsis teherautó hátuljának csapódott.

Veszprém vármegyében, Zirc határában egy autó borult az árokba, mert a sofőr elvesztette az irányítást a járműve felett. A Dobogókőhöz vezető kanyargós úton is könnyű volt megcsúszni.

Egy kisteherautó és egy személygépkocsi szaladt egymásba, majd mindkét jármű az árokba borult.

A kamionok egymás után akadtak el a csúszós, hókásás utakon. A 22-es főúton több kamionnak is meg kellett szakítani az útját. Nógrád vármegyében számos helyen hasonló akadályok nehezítették a közlekedést.

„A közútkezelő folyamatosan tisztítja az utakat, de ilyen intenzív havazás mellett szinte lehetetlen, hogy mindenhová időben érjenek el, és fennakadás nélkül mehessen a forgalom” – számolt be róla az M1 helyszíni tudósítója.

Kapcsolódó tartalom

Eger városát sem megközelíteni, sem elhagyni nem volt könnyű a délutáni órákban. Minkét irányban kamionok akadtak el, így több kilométeres torlódások alakultak ki.

Az autósoknak legalább egy órát kellett várakozniuk a hóesésben.

A vármegyeszékhelyen utcákat tett járhatatlanná a havazás, és több közúti baleset is történt. Gyalogosan sem volt könnyű a közlekedés. Bükkszentkereszten már napokkal ezelőtt is esett a hó, ráadásul azóta többször fagyott is, ezért az idősebbek terepcibőben és túrabottal mentek bevásárolni.

A fagy miatt a segédeszközökkel sem könnyű közlekedni, de most el kell menni a gyógyszertárba, ezért feltettem a körmöket a bakancsra” – mondta egy idős férfi.

Nyíregyházán csütörtökön délután kezdett el esni a hó, ami teljesen ellepte az autókat.

„Sofőrként nem örülök neki, mert a lányaimat még haza kell hozni az iskolából” – mondta egy helyi lakos.

Kapcsolódó tartalom

Sokan azonban örültek a frissen leesett hónak. Szelfiket készítettek a hóesésben, és azonnal nekiálltak hóembert építeni.

„Kimondottan jóleső élmény, hiszen a télben főszereplő a hóesés. Alig vártuk, hogy essen” – mesélte egy lelkes járókelő.

Havazott az ország legmagasabb pontján, a Kékestetőn is.

Volt amikor annyira havazott, hogy látni is alig lehetett.

Kapcsolódó tartalom

Sorra érkeztek a családok Dobogókőre. Voltak, akik a havas tájat fotózták, mások szánkóztak a vastag hóval borított pályákon.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése szerint több hullámban érkezik többféle csapadék. Pénteken kiadós esőre kell számítani, szombaton pedig már havas esőre és havazásra is.

Kiemelt kép: Hókotró a budai Várban 2023. november 30-án. (Fotó: MTI/Máthé Zoltán)

Ajánljuk még