Rendkívüli

Lezuhant egy kisrepülő Úrhidán, ketten utaztak a gépen

Lezuhant egy kisrepülő Úrhidán, ketten utaztak a gépen

Lezuhant egy kisrepülőgép kedden a Fejér vármegyei Úrhidán. A gépen ketten voltak, mindketten szerencsésen túlélték a balesetet, sőt ők értesítették a hatóságokat. A rendőrség eljárást indított a baleset körülményeinek kiderítése érdekében – mondta Sebestyén Mária, a Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-nek.

Szabó-Bisztricz Anett, a Fejér vármegyei katasztrófavédelem szóvivője azt közölte, hogy a helyszínre érkező tűzoltók a reptértől 700-800 méterre, a szántóföldön találták meg a kisrepülőt.

A kisrepülőn ketten utaztak, és mindketten a saját lábukon szálltak ki a gépből, majd maguk értesítették a hatóságokat, és kértek segítséget

– számolt be a helyszínről Novák Rita, a közmédia tudósítója.

„Kettő mentőt láttunk a baleset közelében, vélhetően ők szállították a két sérültet kórházba. Hogy felszállás vagy leszállás közben történhetett-e a baleset, azt egyelőre nem lehet tudni. A székesfehérvári tűzoltók, illetve a Sárvízről érkezett tűzoltók áramtalanították a repülőgépet, rendőrök is a helyszínen vannak.

Néhány perccel ezelőtt megérkeztek a légügyi hatóság szakemberei is, akik a rendőrökkel közösen megkezdték a helyszínelést, és ők fogják majd kideríteni, hogy pontosan mi vezethetett a balesethez” – mondta a tudósító.

Ajánljuk még