A közlemény szerint a november 16-án hatályba lépett uniós kézműves és ipari termékek földrajzi árujelzőinek oltalmáról szóló rendelet értelmében lehetőség lesz arra, hogy a mezőgazdasági termékek után az olyan kézműves és ipari termékek is oltalmat szerezhessenek az EU-ban, amelyek előállítása egyes földrajzi területekhez szorosan kötődik.
Továbbá az EU-n kívüli országokból származó termékek elnevezései is egységes oltalmat kaphatnak.
Az uniós szabályozás szerint számos magyar mezőgazdasági termék, mint
a budaörsi őszibarack, a csabai és gyulai kolbász, a kalocsai paprika, a makói hagyma, az őrségi tökmagolaj, a tokaji bor jelenleg is földrajziárujelző-oltalom alatt áll, ugyanakkor a nem mezőgazdasági termékek eddig nem kaphattak egységes uniós védelmet
– közölték.
Eddig a termelőknek az egyes tagállamok nemzeti szabályaira kellett hagyatkozniuk és kellett keresniük a jogi lehetőségeket termékeik nevének jogsértéssel szembeni védelmére – írták.
2025 december elsejétől a szükséges követelményeknek megfelelő kézműves és ipari termékek nevének oltalmát egyetlen, az összes tagállamra kiterjedő földrajzi jelzés iránti kérelemmel lehet igényelni – idézte a közlemény Farkas Szabolcsot, a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalának elnökét.
A bejegyzett földrajzi jelzéssel azonosított kézműves és ipari termékek termelői használhatják termékeiken az oltalom alatt álló földrajzi jelzés hivatalos logóját
– tette hozzá.