Interjút készített a Szabad Európa Ungár Péterrel, az LMP-Zöldek társelnökével. Az interjúban kitértek az LMP jelenlegi önmeghatározására, a Momentummal és a DK-val való egyre erősebb szembenállására, valamint hogy jogállam-e a mai Magyarország. A beszélgetés legérdekesebb szakasza mégis akkor érkezett el, mikor az ellenzék finanszírozási botrányára terelődött a szó.
Benyó Rita műsorvezető részéről felmerült az a kérdés, hogy másfél évvel az előválasztás után az ellenzék miért nem lát még mindig tisztán a finanszírozási botránnyal kapcsolatban. Ungár azzal védekezett, hogy ő nem nyomozati hatóság, és bár nem tudja, hogy pontosan mi történt, később mégis megemlített pár konkrétumot, például, hogy a választások után a párt rögtön szerződést bontott a Szigetvári Viktorhoz köthető DatAdattal. Ungár a jelenleg folyó nyomozás miatt nem szeretett volna senkit sem nevesíteni, de az esetleges felelősök kapcsán mégis Bajnai Gordonhoz köthető körről beszélt.
Ungár Péter tudomása szerint külföldi érdekcsoportok részéről, nem állami, hanem szolgálati típusú emberek részéről lehetett olyan szándék, hogy pénzzel támogassák az ellenzéket a kormányváltás érdekében. Az interjúban azt is elmondta, hogy ez a pénz jó eséllyel megérkezhetett az ellenzékhez.
„Az a véleményem, hogy ezek nem csak Magyarországról mozgatott szereplők” – mondta az LMP-s politikus.
Azt is megerősítette, hogy mivel jelenleg rengeteg a bizonytalanság és a spekuláció az „adományládaügy” kapcsán, pártja részéről aggályok merültek fel, ezért az LMP egyelőre még kivár Karácsony Gergely főpolgármester-jelölti támogatásával kapcsolatban.
A politikus szerint az ilyesfajta befolyásolási kísérletek kontraproduktívak lehetnek.
Ha a magyarok úgy látják, hogy külföldről szeretnék majd leszedni Orbán Viktort, jövőre még inkább rá fognak szavazni – tette hozzá a politikus a Mandiner által szemlézett címlapinterjúban.