A házelnök kiemelte: aggodalomra van okunk, csüggedésre azonban nincs. Jó, ha „mindenki tudja, aki szórakozni akar velünk”, hogy ez a Weisz Erikek országa, a Nobel-díjasok, a Rubik Ernők, Petőfi és Madách, a Puskás Öcsik és az olimpiai bajnokok szülőföldje. „Az Árpád-házi szentek, Hunyadi János és Hadik András, a kurucok, a Nemecsek Ernők és Dugovics Tituszok, a Horváth Jánosok, Wittner Máriák és a pesti srácok hazája” – fogalmazott.
Emlékeztetett:
„2010-es kormányra kerülésünk óta ez a hetedik kongresszus, és a kétharmados többséggel való kormányzásunk 14. évét tapossuk”.
Kapcsolódó tartalom
Az elmúlt két évben történteket számba véve azt mondta: kitört az orosz-ukrán háború, azóta az Európai Unió bevezetett 11 szankciócsomagot, amelyek hatására az orosz gazdaság ugyan nem rendült meg, az európai viszont igen. De a háború sem ért véget, „aminek a fegyver- és olajbizniszben érdekeltek nagyon örülnek” – vélekedett.
Közölte: megalakult az ötödik Orbán-kormány, amire szövetségeseink válaszképpen ideküldtek egy „Andropov-imitátor” nagykövetet. „A brüsszeli föderalisták megpróbálják az országból kiszervezni a független igazságszolgáltatást, átadni a kormányzás ellenőrzését mindenféle ügynökszervezeteknek”, és eközben még a pénzünket is el akarják rabolni – sorolta.
Azt is mondta: továbbra sem sikerült sem Törökországot, sem egyetlen nyugat-balkáni csatlakozásra váró országot felvenni a tagállamok sorába, és „milliószám özönlenek be a menekültnek álcázott hódítók”. Eközben pedig az Európai Unió két évvel közelebb került saját maga felszámolásához – fogalmazott.
Úgy látja, „véget ért egy aranykorszak”, helyét az infláció és a gazdasági, jövedelmi szűkülés elleni küzdelem vette át.
Ugyanakkor továbbra is nő a foglalkoztatottság, és nőnek a beruházások, ami reményt ad arra, hogy hamarosan egy új, felfelé ívelő időszak veheti kezdetét
– mondta.
Kövér László hangsúlyozta: „nem lettünk fiatalabbak, de talán boldogabbak igen, még az sem kizárt, hogy egy kicsit bölcsebbek is”.
Arról is beszélt, hogy a Gyurcsány Ferenc vezette ellenzék nem lett sem okosabb, sem szebb, gátlástalanabb és aljasabb viszont annál inkább. „Ne bocsássunk meg nekik, mert tudják, mit cselekszenek” – fűzte hozzá.
A kiemelt képen: Kövér László, az Országgyűlés elnöke beszédet mond a Fidesz – Magyar Polgári Szövetség tisztújító kongresszusán a Hungexpón (Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd)