Percről percre

Tovább vonul délre az árhullám, hétfőn Baján tetőzik a Duna | Mától újra megáll a metró a Batthyány téren – Kövesse az árvízi híreket a hirado.hu-n

Kocsis Máté: Erősebb, védettebb és jobb országot hagyjunk magunk után, mint amilyent kaptuk

A cél az, hogy erősebb, védettebb és jobb országot hagyjunk magunk után, mint amilyent kaptuk – hangsúlyozta a Fidesz szombaton Budapesten tartott 30. kongresszusán Kocsis Máté, a párt országgyűlési képviselőcsoportjának vezetője.

Beszéde elején a politikus gratulált a tavalyi országgyűlési választás eredményéhez, mondván, ott „Gyurcsány pártjának összes tagozatát, egyben, élükön egy megszállott politikai természetgyógyásszal, úgy elvertük, mint jég a határt”.

Ironikus megjegyzésekkel tűzdelt felszólalásában egyebek mellett megemlítette, a DK árnyékkormányának kezdeményezésére megalakult a mesterséges intelligencia csoportot, „nyilván a veleszületett híján”, szerinte a momentumos politikusok felszólalásait már ilyen írja. Szavai szerint a Párbeszéd pedig nagyon nehéz időket él, a szavazóik száma „elérte a nullát, úgyhogy most itthon új gazdatestet keresnek a választásokra”.

Az általa „a baloldal csődörpártjaként” említett DK-ról kijelentette, „Gyurcsány Ferenc emberei folytatták a főváros kirámolását”, és „mindent megtettek Brüsszelben a hazájuk ellen”, ám vicces dolgok mellett tettek veszélyeset is: külföldi milliárdosok pénzéből akartak kormányra kerülni, és máig nem tudni, „mit ígértek a dollárokért cserébe”.

Ha a baloldal új gyakorlatát vennénk figyelembe, a szavazóhelyiségeket célszerűbb lenne egyenesen bankfiókokban, pénzváltóknál vagy ATM-ek mellett kialakítanunk – fogalmazott Kocsis Máté, hozzátéve, a „dollárbaloldal” tagjai „a magyar érdekeket rendre figyelmen kívül hagyják, a külföldi megrendeléseket rendre teljesítik a belpolitikában; na, ők tényleg úgy táncolnak, ahogy azt Soros és a brüsszeli elit elvárja, ahogy ők fütyülnek”.

Meg fogjuk védeni hazánk szuverenitását, fel fogunk lépni minden külföldi befolyásszerzési kísérlet ellen, ezért a vonatkozó törvényeket is módosítani fogjuk. Alaptörvényi garanciát kap Magyarország szuverenitásának védelme, a választáson induló valamennyi szervezetre ugyanazok a szabályok vonatkoznak majd, nem lesz módja a baloldalnak választási trükközésre, és három évig terjedő szabadságvesztéssel sújthatja majd a Büntető törvénykönyv, ha valaki külföldről fogad el pénzt a kampányához – közölte a frakcióvezető.

A tét ugyanis Magyarország szuverenitása, ami nem vicc és nem játlék – jelentette ki.

A kiemelt képen: Kocsis Máté, a Fidesz parlamenti frakcióvezetője beszédet mond a Fidesz – Magyar Polgári Szövetség tisztújító kongresszusán a Hungexpón 2023. november 18-án. (Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd)

Ajánljuk még