A közlemény szerint Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter azt mondta, hogy a Nemzeti Hauszmann Programban újjászülető épület végleges otthona lesz a megújuló múzeumnak.
A múzeum korábbi, Kapisztrán téri épülete ma már a Honvédelmi Minisztériumnak ad helyet – tették hozzá.
Emlékeztettek, az elmúlt hónapokban a múzeum – történetében először – a megszokottól teljesen eltérő környezetben és vadonatúj megközelítéssel rendezett „nagyszerű, minden várakozást felülmúló látogatószámmal bíró tárlatot” a budapesti Bálna Honvédelmi Központban.
Szalay-Bobrovniczky Kristóf a közlemény szerint elmondta: „a magyar katona hősiességének és a magyar vitézség ezer évének gazdag katonai örökségét méltó módon kívánja majd bemutatni a megújult HIM, amely feladatához méltó helyszínre talált a nemzeti történelem szíve közepének számító budai Várnegyedben található Szent György téren”.
Kifejtették, hogy a Dísz tér és a Szent György tér közötti területen elhelyezkedő, neoreneszánsz stílusú, patinás épület tetőszerkezete a II. világháborúban megsérült.
Jóllehet a sérülések korántsem voltak végzetesek, 1949-ben mégis rommá nyilvánították, és 1962-re fokozatosan visszabontották az első emelet magasságáig – tették hozzá, azzal együtt, hogy 2012-2014 között az épület részleges felújításon esett át: külső homlokzatát megtisztították, a főbejárat korhű kaput kapott, és az előcsarnok reneszánsz ízlést tükröző díszítését is sikerült rekonstruálni.
A közleményben azt írták, hogy a felújítás alatt álló épület eredeti magasságában és pompájában születik újjá: múzeumi célokra épül, a jövőben a Budavári Palotanegyed látogatóközpontjaként, kulturális és turisztikai kapujaként működik majd, 2500 négyzetméternyi kiállítótérrel ad helyet a hadtörténeti kiállításoknak, egyúttal irodák is helyet kapnak területén.
A miniszter szerint szükséges, hogy a fiatalok megismerjék a Magyar Honvédséget és annak történetét, hiszen „múltunk tisztelete nélkül nincs jövőnk” – írták.
A megújult Hadtörténeti Intézet és Múzeum 2026-ra foglalhatja el véglegesen új helyét – olvasható a HM közleményében.