Aktuális

Nagy Bernadett bronzérmes a birkózó Eb-n

A tervezett német drogliberalizáció kedvezőtlen hatásaira figyelmeztetett Rétvári Bence

A tervezett német drogliberalizáció Magyarországra kedvezőtlen hatásaira figyelmeztetett Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára szerdán Budapesten, a témában tartott beszélgetésen.

Az esemény kezdetén Téglásy Kristóf, a Drogkutató Intézet stratégiai igazgatója felidézte: a német kormánykoalícióban részt vevő baloldali politikusok nemrég olyan törvénytervezetet nyújtottak be, amely a felnőtt állampolgárok esetében legalizálná a marihuána fogyasztását, illetve havi ötven gramm esetéig a tartását is.

Kapcsolódó tartalom

A Németországban is komoly vitákat gerjesztő törvényjavaslat megengedné azt is, hogy a németek fejenként három tő kendert tarthassanak otthon a saját fogyasztásukra. A már némileg szigorított tervezet újabb felvetése szerint az országban úgynevezett kannabiszbárokat hoznának létre, amelyeket nem látogathatnának fiatalkorúak, és ilyenek az óvodáktól, iskoláktól csak bizonyos távolságra létesülhetnének.

Rétvári Bence szerint

nincs arra garancia, hogy a német állampolgárok nem vinnék át a kannabiszt a schengeni határokon.

Emlékeztetett arra, hogy a törvénytervezet benyújtására reagált a német rendőrség is: a hatóság jelezte, nincs arra kapacitása, hogy embereket ellenőrizzen a lakásukon, hogy ott ki hány tő kendert termeszt.

Az államtitkár arra is felhívta a figyelmet: ha Németország mégis legalizálná a marihuána fogyasztását, a német állampolgárokra a hazájuk határain kívül akkor is annak az országnak a jogszabályai vonatkoznak, ahol éppen tartózkodnak. Ha tehát egy német állampolgár a Németországban legálisan termesztett marihuánáját Magyarországra hozná, akkor az itt bűncselekménynek számítana, ahogy más uniós államokban is.

Kapcsolódó tartalom

Rétvári Bence szerint az idő igazolta, hogy a jobboldali kormánypártok kezdeményezésére Magyarországon lépett hatályba Európa legszigorúbb drogtörvénye.

Úgy vélekedett, továbbra is indokolt a zéró tolerancia, annak fényében pedig kiemelten, hogy az utóbbi években átalakultak a fogyasztói szokások: egyre inkább terjednek a szinte ismeretlen összetételű, ezért rendkívül veszélyes úgynevezett dizájnerdrogok.

Hangsúlyozta, hogy az ezek nyilvántartására létrehozott lista folyamatosan bővül, a piacon megjelenő újabb vegyületek már néhány hét alatt a tiltólistára kerülnek. Fontos új fejleménynek nevezte, hogy egy-egy ilyen szer terjesztése már akkor is büntethető, ha eladásakor még nem szerepelt a tiltólistán, de az esetleges büntetőeljárás kezdete óta már tiltottá minősítették a döntéshozók.

A dizájnerdrogok tiltólistája alapján több mint 11 ezer ember ellen indult büntetőeljárás Magyarországon az utóbbi években

– emelte ki Rétvári Bence.

Az államtitkár azt mondta: a drogliberalizáció bármilyen formájában – akkor is, ha látszólagos politikai jó szándék áll mögötte – a szervezett bűnözői köröket erősíti.

Rétvári Bence hangsúlyozta: az Európai Unió baloldali politikusainak gondolkodásmódja helytelen, mert például az illegális bevándorlás problémáját úgy akarják megoldani, hogy legálissá tennék. Hasonlóan járnának el a kábítószerekkel kapcsolatban is, de ez nem szorítaná vissza a feketepiacot, hanem éppen megerősítené – fűzte hozzá.

Ajánljuk még