Aktuális

Itt nézheti vissza Orbán Viktor ünnepi beszédét

Csok plusz: megszűnik a különbségtétel az új és a használt ingatlanok között

A januártól elérhető csok pluszra minden magyar család jogosult, ha gyermeket vállal, vagy ha a már meglévő gyermekük mellé továbbiakat szeretne – hívta fel a figyelmet a családokért felelős államtitkár. Hornung Ágnes kiemelte: az új konstrukcióban már nem lesz különbség az új és használt ingatlanok között, és a csok plusz az ország bármely településén igényelhető lesz.

A csok plusz rengeteg olyan lehetőséget nyújt a fiatal családosoknak, amivel jobban tervezhetővé tehetik az életüket. Akár lakásvásárlásról vagy családi ház építéséről van szó ezeknek az ingatlanoknak a hitelezése nagyon nem mindegy, milyen árat képvisel – mondta az M1-nek egy családos édesapa, aki hozzátette, célja a családi ingatlan korszerűsítése, ezért élni fog a csok plusz adta lehetőségekkel, ami egyben azt is jelenti, hogy feleségével nagyobb családban gondolkodik.

Merthogy az új állami segítséget azok a fiatal házaspárok vehetik igénybe, akik gyerekeket vállalnak a jövőben – jelentette be a korábban a kulturális és innovációs miniszter, aki szerint az úgynevezett városi csok helyett 2024-től az új, kamattámogatott hitelkonstrukció lesz elérhető.

Kapcsolódó tartalom

„Az elérhető összegeket megemeljük, a hitel a gyerekek számának függvényében 15, 30 illetve 50 millió forint lehet.

A kedvezményes kamat 3 százalék, az első közös otthon megvételekor pedig 10 százalék önrész elégséges.

A futamidő 10-től 25 évig terjedhet” – fogalmazott Csák János.

Szakértők szerint az új konsrtukciónak nagyon sok előnye van. Például, hogy a kamat a futamidő végéig három százalék marad. Fontos az is, hogy a családoknak nagyjából egyharmaddal kisebb összeget kell fizetniük a banknak, mint amennyit piaci hitelnél kellene. Az is nagy kedvezmény, hogy a második, illetve a harmadik gyerek esetén 10-10 millió forintot elenged az állam. Lényeges továbbá, hogy a csok plusznál is megmarad az illetékmentesség. Emellett az új lakásoknál az áfa is visszaigényelhető. Az új támogatással pedig az alacsony jövedelműek jobban tudtak majd élni, hiszen az eddigi 20 helyett csak 10 százalék önerőre lesz szükségük.

Kapcsolódó tartalom

A családokért felelős államtitkár a kormány közösségi oldalára feltöltött videójában a csok plusz fontosabb részleteit foglalta össze.

„Ha egy gyermektelen házaspár két gyermeket vállal előre, akkor 30 millió forintra jogosult. Ugyanakkor a 30 milliós összeget azok a házaspárok is igényelhetik, akik a már meglévő gyermekük mellé mégegyet vállalnának. Azok, akik nagy családban gondolkodnak,

a maximális 50 millió forintos hitelre jogosultak”

– mondta Hornung Ágnes.

Ez azt jelenti, hogy a ma még gyermektelen családok három gyermeket vállalnak, akkor ők is jogosultak a maximális hitelösszegre. De azok is, akik a meglévő egy mellé még két gyermeket vállalnak, vagy a meglévő kettő mellé mégegyet szeretnének.

Kapcsolódó tartalom

Az Hornung Ágnes kulcsfontosságúnak nevezte, hogy az új konstrukcióban az új és a használt ingatlanok között megszűnik a különbségtétel.

Csak annyi kell, hogy a kölcsönt

az első közös otthon megszerzésére, vagy a már meglévő otthonhoz képest nagyobb, komfortosabb megvásárlására, illetve építésére használják fel.

A csok plusz az ország bármely településén igényelhető lesz, tehát az ötezer főnél kisebb településeken, akár a falusi csokkal együtt is.

A kiemelt kép illusztráció.

Ajánljuk még