Fontos

Hajtóvadászat indult a józsefvárosi gyilkos után

Kocsis Máté kijelentette, a migráció kiemelt terrorveszéllyel jár

A migráció kiemelt terrorveszéllyel jár, ezt a napokban részben nyilvánossá vált titkosszolgálati jelentés mindenki számára világossá teszi – mondta a Fidesz frakcióvezetője a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorában.

A beszélgetést itt hallgathatja vissza.

.

Kocsis Máté úgy fogalmazott: a jelentésből a nyilvánosság is megbizonyosodhat arról, hogy a helyzet súlyos, azt a migrációs gyakorlatot pedig, amit a brüsszeli vezetés folytat, sürgősen fel kell számolni, és minden eszközzel fellépni a terrorizmus ellen.

Kapcsolódó tartalom

Elmondta, jelenleg terrorszervezetek szervezik a magyar-szerb határon az embercsempész-hálózatot. Megfogalmazása szerint nem túlzás, hanem „rideg valóság”, hogy déli határunknál jelen vannak a világszerte ismert terrorszervezetek képviselői, közöttük a tálib kormányzathoz sok esetben rokoni szálakkal köthető olyan személyek is, akik korábban terrorcselekményeket követtek el.

Kabulból és Gázából ide érkezett terroristák döntik el, hogy kiket, milyen áron, milyen útvonalon szállítsanak az embercsempészek

– mondta.

A titkosszolgálati jelentésből az derül ki, hogy az embercsempészetből származó bevételeket merényletek, terrorcselekmények finanszírozására fordíthatják – tette hozzá.

A Fidesz frakcióvezetője hangsúlyozta: Magyarország a békében és a biztonságban érdekelt, és ez igaz a déli határaira is. Éppen ezért kötelességünk szembe menni minden olyan brüsszeli akarattal, ami a terrorizmus kockázatát növeli – mondta.

Kapcsolódó tartalom

Kocsis Máté rámutatott:

a fizikai határok támadás alatt állnak

– illegális migránsok rongálják a kerítést -, a határt védők is veszélyben vannak – fegyverekkel lőnek rájuk –, és sajnos a jogi határvédelem is támadás alatt áll, mert a brüsszeli vezetés újra elővette a migrációs paktumot, amiben a migránsok kötelező elosztását és „migránsgettók létrehozását követeli”.

Hozzáfűzte: Magyarország az elmúlt nyolc évben kitartóan ellenállt, nagyon sok elítélő nyilatkozatot, büntetést, vesszőfutást elszenvedett az álláspontja miatt, de továbbra sem fog változtatni, mert az ellentétes lenne a magyar érdekekkel.

Ha Brüsszel tovább erőlteti a migránsok behozatalát, ha az elosztási rendszerükön töri a fejét, ha nem megakadályozni, hanem elősegíteni akarja ezt a folyamatot, akkor szembe fogunk velük menni – fogalmazott a politikus.

Kapcsolódó tartalom

Kocsis Máté elmondta: a nemzeti konzultáció migrációval kapcsolatos kérdésének megválaszolása abban segít, hogy Magyarország az emberek többségének véleményén nyugvó, világos álláspontot foglalhasson el a vitában.

Azt szeretnék világossá tenni, hogy az a migrációs politika, amit Brüsszel képvisel,

tarthatatlan, és most már közvetlen veszélyt is okoz,

elsősorban azoknak a honfitársainknak, akik a határainkat őrzik – mondta.

A kiemelt kép illusztráció. (Forrás: hirado.hu)

Ajánljuk még