Lényeges

Csak a magyar nők töredéke jár rendszeresen emlőszűrésre

Tisztelet a hősöknek! A nemzeti gyásznapon az 1956-os forradalom leverésének évfordulóján a mártírokra emlékezik az ország

November 4-e az 1956-os forradalom és szabadságharc leverésének, a szovjet csapatok bevonulásának évfordulója, nemzeti gyásznap. Reggel a Parlament előtti Kossuth téren katonai tiszteletadás mellett ünnepélyesen felvonták, majd félárbócra engedték a nemzeti lobogót. A Terror Háza Múzeumnál egész nap várják a megemlékezőket. Délután a Nemzeti Gyász Emléknapja alkalmából emlék-koncertet tartanak a Szent István Bazilikában. A koncert után közös gyertyagyújtás lesz a Bazilika főlépcsőjén. A kormány november 4-ét 2013-ban nyilvánította a nemzeti gyász emléknapjává.

Katonai tiszteletadással vonták fel, majd engedték félárbócra a nemzeti lobogót reggel Budapesten a Kossuth téren, ezzel emlékezve azok előtt, akik az 1956-os forradalom és szabadságharc leverésekor életüket vesztették.

„Ma hajnalban a szovjet csapatok támadást indítottak fővárosunk ellen azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy megdöntsék a törvényes magyar demokratikus kormányt. Csapataink harcban állnak” – jelentette be 1956. november 4-ei rádióbeszédében Nagy Imre miniszterelnök a szovjet csapatok támadását.

A magyarok hősies küzdelmét csak szemlélték a nagyhatalmak, Magyarország magára maradt, és végül a szovjet hadsereg vérbe fojtotta a szabadságharcot.

Az áldozatok pontos száma azóta sem ismert. A megtorlások idején tízezreket börtönöztek be.

„67 éve tragikus napra ébredtünk. Többezer katona és tank rohamozta meg az országot, ezzel elkezdődött a szovjet megszállás, amely végleg megpecsételte a forradalom sorsát. Csapataink harcban állnak, a kormány a helyén van – reggel 5 óra 20 perckor hangzott el Nagy Imre rádióbeszéde, amelyben a világ tudtára adta a hadüzenet nélküli fegyveres beavatkozást” – emlékezett vissza a közmédia tudósítója.

Az Új Köztemető 301-es parcellájánál már délelőtt sokan csendes megemlékezéssel rótták le kegyeletüket, itt nyugszik az 1956-os megtorlás több áldozata.

A Terror Háza Múzeum előtt is gyertyákat, mécseseket gyújtottak az áldozatok emlékére.

Novák Katalin a közösségi oldalán egy fotóval emlékezett meg a forradalom hőseiről. A fekete fehér fotón a nemzeti színű lobogó látható. A köztársasági elnök azt írta a képhez: Nemzeti Gyásznap, Tisztelet a hősöknek!

Orbán Viktor miniszterelnök szintén egy fotóval emlékezett meg a forradalom és szabadságharc leveréséről. A kormányfő azt írta, november 4. Nemzeti gyásznap. Gloria Victis, vagyis Dicsőség a legyőzötteknek!

A kommunista rendszerrel szembeni elégedetlenség egységbe kovácsolta a nemzetet 1956-ban – fogalmazott az M1-en Katona Csaba történész. Kiemelte, a magyarok küzdelme megpecsételődött azzal, hogy bevonult a szovjet hadsereg.

„Október 23-a egy diáktüntetéssel indult, mindazonáltal az ami aztán a forradalomba torkollott, az mutatja az elkeseredésnek a mértékét, ami a magyar társadalmat jellemezte. Az pedig, hogy a Vörös Hadsereg bevonult, az ugye szovjet döntésnek, a szovjet felsővezetés döntésének köszönhető, idézőjelben téve ezt a szót, hogy köszönhető, viszont onnantól kezdve, hogy a fegyveres beavatkozás mellett döntöttek, azt kell mondjam, hogy az erőviszonyok ismeretében

eldőlt Magyarország sorsa”

– mondta Katona Csaba történész, majd hozzátette: a magyar nemzetet abból a szempontból is súlyos veszteség érte, hogy a forradalom és szabadságharc leverése után százezrek hagyták el az országot.

Márai Sándor versével tisztelegnek a közmédia műsorvezetői 1956 mártírjai előtt

Kiemelt kép: Kövér László, az Országgyűlés elnöke (j) jelenlétében katonai tiszteletadással felvonják, majd félárbócra engedik a nemzeti lobogót az Országház előtti Kossuth Lajos téren az 1956-os forradalom és szabadságharc leverésének 67. évfordulóján, 2023. november 4-én. (Fotó: MTI/Balogh Zoltán)

Ajánljuk még