Percről percre

Még hat napig tarthat a kiemelt árvízi védekezés | Komáromnál tetőzött a Duna | Budapesten nyolcméteres a vízszint | A Lajtán elindult a lassú apadás – Kövesse az árvízi híreket a hirado.hu-n

Megvan a roma képzőművészeti pályázat nyertese

Ferkovics József Dunaparton című olajfestményének ítélte oda az első helyezést a szakmai zsűri az MBH Bank Művészeti Alapítvány által meghirdetett pályázaton.

A roma kortárs művészet elősegítésére kiírt pályázat győztes alkotását az alapítvány megvásárolja, emellett alkotójának további anyagi támogatást biztosít egy saját kiállítás szervezéséhez – közölték a szervezők hétfőn.

A díjátadó az alapítvány székhelyén, a Hungarian Art & Business épületében (HAB) volt, az Art Market Budapest nemzetközi képzőművészeti vásár kiegészítő eseményeként. Az MBH Bank Művészeti Alapítvány a közelmúltban hirdetett pályázata a roma művészet láthatóságának növelését és támogatását, valamint a művészek tevékenységének ösztönzését célozta.

Az eseményen Ledényi Attila, az Art Market Budapest alapítója és igazgatója, valamint Vékony Délia, a HAB művészeti igazgatója mondott köszöntőbeszédet.

A díj odaítéléséről a Kőnig Frigyes képzőművész, egyetemi tanár és Káli-Horváth Kálmán képzőművész, író által alkotott szakmai zsűri döntött. Ferkovics József Dunaparton című olajfestményét az MBH Bank Művészeti Alapítvány megvásárolja, az alkotás a gyűjteményének első darabja lesz.

A közlemény kiemelte: Ferkovics József tehetségére már kisgyermekkorában felfigyeltek tanárai, tizenhárom évesen Japánban egy nemzetközi gyermekrajzversenyen második lett.

Tanulmányait a pécsi Képző- és Iparművészeti Középiskolában, majd Budapesten a Képző- és Iparművészeti Főiskolán folytatta.

Alkotásai szerepeltek a Roma Képzőművészek III. Országos kiállításán, a székesfehérvári Csók István Képtárban, a Magyar Nemzeti Galéria Az emlékezés színes álmai című kiállításán, holokauszt témájú grafikai sorozata a Páva utcai Holokauszt Emlékközpontban.

A Hungarian Art & Business kulturális központ a hazai és régiós kortárs művészeti színteret támogatja. A HAB a művészeknek kiállításokat, alkotóműhelyeket biztosít, továbbá szakmai együttműködéseket és nemzetközi kapcsolatokat épít.

Kiemelt képen Ferkovics József festőművész alkot (Fotó: MTI/ Kollányi Péter)

Ajánljuk még