Aktuális

Izrael megkezdte az evakuálást a libanoni határ mentén

Sikerrel zárult az Állatvédelmi témahét, több mint 250 ezren vettek részt

Idén több mint 250 ezer gyermek vett részt az állatvédelmi témahéten, országszerte 76 partnerszervezet csatlakozott az események megrendezéséhez – közölte hétfői sajtótájékoztatóján Budapesten az állatvédelmi cselekvési terv kidolgozásáért és végrehajtásáért felelős kormánybiztos.

Ovádi Péter szerint a kezdeményezés rendkívüli sikere is bizonyítja, hogy Magyarországon széles körű összefogás övezi az állatvédelmet.

Már a tavalyi, első alkalommal megtartott Állatvédelmi témahetet is nem várt érdeklődés kísérte, ezért is döntöttek úgy a szervezők, hogy idén 2 hétig tartson a rendezvénysorozat.

Az ideihez hatóságok, állatkertek, nemzeti parkok, szakmai és civil szervezetek is csatlakoztak, több mint 1900 oktatási intézmény tanulói és 15 gyermekotthon lakói vehettek részt a programokon.

A kormánybiztos az eddigi eredmények alapján úgy véli, hogy sikerült közös üggyé tenni az állatvédelmet, van mire építeni, érdemes folytatni a szemléletformálást. A gyermekek a jövő állattartói, ezért nem mindegy, miképp gondolnak a legfiatalabbak az állatokra, de az sem, hogyan viszonyul a társadalom az állatvédelemhez – fogalmazott.

Kapcsolódó tartalom

Koska Hedvig projektvezető közölte, hogy 6 online képzésen 2500 pedagógust készítettek föl az Állatvédelmi témahétre.

A Teadományozz! kiemelt program keretében

több mint 10 tonna állateledelt kaptak a civil szervezetek felajánlásként, a Tesétáltasd! program résztvevői csaknem 20 ezer kilométert sétáltak menhelyeken és másutt élő kutyákkal, emellett számos pályázatot jelentettek meg gyermekek, szülők és pedagógusok számára.

A gyermekek a MÁV Zrt. segítségével jutottak el a külső helyszíneken megtartott mintegy 200 eseményre, ezek megszervezéséért többek között a nemzeti parkoknak, erdészeteknek, állatkerteknek, ménesbirtokoknak, könyvtáraknak jár köszönet – tette hozzá.

Kapcsolódó tartalom

Az Állatvédelmi témahetet 2024-ben is megrendezik, szeptember 30. és október 13. között tartják majd a jövő évi programokat.

A kiemelt kép illusztráció.

Ajánljuk még