Percről percre

Kimentettek egy embert az áradó Dunából Tahitótfalunál | Extrém terhelésnek vannak kitéve a gátak | Kövesse az árvízi híreket a hirado.hu-n

Három gyanúsított esetében lezárták a nyomozást a budapesti utcai támadások ügyében

Három gyanúsított esetében lezárták a Budapesten februárban elkövetett utcai támadások miatt indított nyomozást, további hat ember ellen elfogatóparancs van érvényben – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) szóvivője hétfőn sajtótájékoztatón.

Csécsi Soma emlékeztetett, február 9-11. között Budapesten öt, egymással összefüggő támadás történt, amelyek során kilencen – négyen súlyosan, öten könnyebben – sérültek meg.

Három feltételezett elkövetőt még február 11-én elfogtak, majd őrizetbe vettek. Közülük kettő letartóztatásban van, egy bűnügyi felügyelet alatt áll: egy 38 éves olasz állampolgárságú nőt bűnszervezetben, bűnsegédként elkövetett életveszélyt okozó testi sértés, egy 29 éves német férfit és egy 26 éves német nőt bűnszervezetben való részvétel miatt hallgattak ki gyanúsítottként – mondta, hozzátéve: az ügy iratait megküldték az ügyészségnek.

Csécsi Soma közölte,

az ügy felderítésére létrehozott nyomozócsoport munkája eredményeként további hat embert azonosítottak, ellenük elfogatóparancsot adtak ki. Rajtuk kívül még nyolc ember került a rendőrség látókörébe, akik „ellen a szükséges nyomozati cselekmények folyamatban vannak”.

A BRFK szóvivője a támadásokról szólva elmondta: az első a Nyugati pályaudvaron egy vonaton, a második a Fővám téren, a harmadik és a negyedik február 10-én a Gazdagréti téren, illetve a Bank utcában, míg az ötödik támadás február 11-én az I. kerületi Mikó utcában történt.

A sértettek között volt magyar és külföldi állampolgár.

Csécsi Soma elmondta:

az ügy gyanúsítottjait azt követően állították elő, hogy február 11-én egy gyűlés közelében felismerték őket. Ruházatuk átvizsgálatakor teleszkópos fémrudat, gumiborítású kalapácsot, illetve gázspray-t is találtak náluk.

Akkor az olasz nőt és a német férfit közösség tagja elleni erőszak bűntette miatt, míg a német nőt ugyanezen bűncselekmény előkészülete miatt hallgatták ki – mondta, majd közölte: a nyomozás során a gyanúsításokat később módosították.

Csécsi Soma elmondta, az eljárás során a gyanúsítottak mindvégig megtagadták a vallomástételt.

A BRFK a rendőrség honlapján a sajtótájékoztatót követően megjelent közleményében azt írta, hogy az elkövetők áldozataikat ruházatuk alapján választották ki, követték őket és egy általuk alkalmasnak ítélt helyen támadtak rájuk.

A nyomozócsoport mindvégig együttműködött és jelenleg is együttműködik a külföldi társhatóságokkal

– írták a police.hu oldalon.

A BRFK március 31-én szintén a honlapján kiadott tájékoztatójában „antifa támadásnak” nevezte az esetet.

A BRFK „üzenete egyértelmű: nem tűrjük, hogy akár ideológiai alapon, akár anélkül emberekre támadjanak a fővárosban. A jogszabályok által lehetővé tett valamennyi eszközt igénybe vesszük, hogy az elkövetőket állampolgárságra, ideológiára, nemre való tekintet nélkül azonosítsuk, és lefolytassuk velük szemben az eljárást” – írták akkor.

A Fővárosi Főügyészség február 15-én azt közölte, hogy a BRFK a Budapest különböző pontjain a „kitörés napja” elnevezésű rendezvény vélt résztvevői ellen a február 11-ét megelőző napokban elkövetett támadások miatt közösség tagja elleni, felfegyverkezve, csoportosan elkövetett erőszak, súlyos testi sértés és más bűncselekmények miatt nyomoz. Az elkövetők szélsőjobboldali nézetekre utaló öltözékük miatt támadták meg a számukra ismeretlen sértetteket – írták akkor.

Ajánljuk még