Aktuális

Egy utas bőröndjéből másztak elő – sokkoló dolog miatt kellett visszafordulnia a repülőgépnek

Az elnök szerint mára felértékelődött a jogtudomány

A rendszerváltás óta eltelt időszakban a jogtudomány felértékelődött, és nemcsak a jogi könyvkiadás, hanem a jogászság szerepe is megújult Magyarországon – fogalmazott Trócsányi László, a Magyar Jogász Egylet elnöke, a III. magyar jogi könyvszalon megnyitása alkalmából szombaton Budapesten.

Az egylet és az Alkotmánybíróság közös szervezésében harmadszor megrendezett esemény megnyitóján Trócsányi László kiemelte, hogy az 1960-as években még csak 26 ezer jogász tevékenykedett Magyarországon, és velük meglehetősen bizalmatlan volt a társadalom. Ma a KSH adatai szerint 55 ezer aktív jogász munkálkodik. A bizalom is nőtt a szakma képviselőivel szemben, amit jelez az is, hogy a joghallgatók száma az 1990-es alig több mint négyezerről mára 13 500-ra nőtt – tette hozzá.

Trócsányi László elmondta, hogy párizsi nagyköveti megbízatása idején fogalmazódott meg az elképzelése, hogy a franciaországi jogi könyvszalon mintájára Budapesten is tartsanak hasonlót. Ugyanakkor a Magyar Jogász Egyletnek és az Alkotmánybíróságnak elévülhetetlen érdemei vannak abban, hogy idén már harmadszor lehet Magyarországon jogi könyvszalon – fogalmazott.

A jogtudománynak nagy szüksége van a jogi könyvkiadásra, mert a digitalizáció ellenére a jogászok szeretik kézbe venni a szakmai olvasmányokat” – emelte ki Trócsányi László.

A jogi könyvszalont hivatalosan megnyitó Sulyok Tamás, az Alkotmánybíróság elnöke a könyvszalont egy teátrumnak nevezte, „ahol van karzat, páholy, jó a közönség és reményei szerint az előadás is színvonalas”. Elmondta, hogy az esemény iránti érdeklődés minden várakozását felülmúlja, és úgy fogalmazott:

„mertünk nagyot álmodni”.

Méltatta, hogy a kiállítók, könyvkiadók, szakértő jogászok, a pódiumbeszélgetések résztvevői első szóra csatlakoztak a kezdeményezéshez. „Ők mindannyian jó hírünket vitték, szűkebb és tágabb pátriájukba” – fogalmazott.

Sulyok Tamás a jogi könyvszalont a Magyar Jogász Egylet és az Alkotmánybíróság olyan „közös gyermekének” nevezte, „akinek a kezdetektől fogva óvják minden lépését” és „szépen cseperedik”.

A III. magyar jogi könyvszalon weboldalán elérhető ismertető szerint az érdeklődőket kedvezményes könyvvásárral, könyvbemutatókkal, exkluzív dedikálási lehetőségekkel, híres jogászokkal, színvonalas szakmai programokkal, díjátadókkal várják – a Károli Gáspár Református Egyetemmel kötött együttműködési megállapodásnak köszönhetően – a budapesti Károlyi-Csekonics-palotában.

Kapcsolódó tartalom

Kiemelt kép: Trócsányi László fideszes európai parlamenti képviselő, a Magyar Jogász Egylet elnöke (Fotó: MTI/Balogh Zoltán)

Ajánljuk még