Aktuális

„A Nobel-díjhoz vezető út a móri Radnóti Miklós Általános Iskola fizikaóráiról indult"

Újabb magyar Nobel-díjas! Krausz Ferenc, Pierre Agostini és Anne L’Huillier kapta a fizikai Nobel-díjat

Krausz Ferenc, Pierre Agostini és Anne L’Huillier kapja az idei fizikai Nobel-díjat a Svéd Királyi Tudományos Akadémia keddi stockholmi bejelentése szerint.

Az indoklás szerint a tudósok az elismerést az elektronok atomon belüli mozgásának vizsgálatát szolgáló attoszekundumos fényimpulzusokat előállító kísérleti módszereikért kapják.

A három díjazott – akik közül Krausz Ferenc és Anne L’Huillier kutatásaikért megkapták tavaly a Wolf-díjat is – kísérleteivel új eszközöket adott az emberiségnek az atomokban és molekulákban lévő elektronok világának felfedezéséhez. Pierre Agostininek, Krausz Ferencnek és Anne L’Huillier-nek sikerült létrehoznia olyan extrém rövid ideig tartó fényimpulzusokat, amelyekkel vizsgálni lehet az elektronok mozgásának vagy energiaváltozásának gyors folyamatait.

A kitüntetettek 11 millió svéd koronán (368 millió forintnyi összegen) osztoznak egyenlő arányban. A díjat hagyományosan december 10-én, az elismerést alapító Alfred Nobel halálának évfordulóján adják át.

Az elektronok világában a változások rendkívül rövid idő, néhány tized attoszekundum (a másodperc milliárdod részének milliárdod része) alatt zajlanak le. A díjazottak kísérleteik során olyan ultrarövid, attoszekundumos fényimpulzusokat hoztak létre, amelyek felhasználhatók az atomokon és molekulákon belüli folyamatok mérésére.

Az alapkutatás jelenleg az univerzum megértését célozza, de számos területen – például az elektronikában és az orvosi diagnosztikában is – lesz lehetőség a gyakorlati alkalmazására.

Hans Ellegren, a Svéd Királyi Tudományos Akadémia főtitkára a bejelentés után telefonon hívta fel Anne L’Huilliert.

„Ez fantasztikus” – mondta a díjról a tudós, akit éppen egyetemi előadása közben találtak meg a hírrel. A Lund Egyetem professzora hangsúlyozta, hogy a tanítás nagyon fontos számára.

Mint kiemelte, sokat jelent a Nobel-díj, mivel ez a legtekintélyesebb elismerés. „Hihetetlen” – tette hozzá a kutató, aki a meghatottságtól nehezen jutott szóhoz, megjegyezve, hogy a kategória eddigi díjazottjai között nem volt túl sok nő (ő az ötödik, aki megkapja a fizikai Nobel-díjat), így a díj ezért is nagyon értékes számára.

Pierre Agostini a franciaországi Aix-Marseille Egyetemen szerzett diplomát, és PhD-jét is ott szerezte meg 1968-ban. Dolgozott  Franciaország mellett Németországban, Hollandiában és az Egyesült Államokban is. Jelenleg az Ohiói Állami Egyetem professzora.

Anne L’Huillier szintén 1968-ban kapta meg PhD-jét a párizsi Pierre és Marie Curie Egyetemen. Kutatott Svédországban és az Egyesült Államokban is, jelenleg a Lund Egyetemen tanít Svédországban.

Krausz Ferenc Németországban élő, magyar születésű Wolf-díjas fizikus (a francia Pierre Agostinivel és a francia Anne L’Huillier-vel) megosztva kapta az idei fizikai Nobel-díjat az elektronok atomon belüli mozgásának vizsgálatát szolgáló attoszekundumos fényimpulzusokat előállító kísérleti módszereikért.

Krausz Ferenc (Fotó: MTI/Kovács Attila)

Krausz Ferenc 1962. május 17-én született Móron. 1985-ben a Budapesti Műszaki Egyetemen (BME) villamosmérnöki, az Eötvös Loránd Tudományegyetemen (ELTE) párhuzamosan elméleti fizikusi oklevelet szerzett. Lézerfizikai kutatómunkáját a BME Fizikai Intézetében Bakos József irányítása alatt kezdte meg, doktori tanulmányait a Bécsi Műszaki Egyetemen folytatta, s 1991-ben lézerfizikából doktorált, 1993-ban habilitált. Az egyetemen később docensként, majd professzorként dolgozott, osztrák állampolgárságot is szerzett. 2003 óta Németországban él, a garchingi Max Planck Kvantumoptikai Intézet igazgatója, 2004-től a müncheni Ludwig Maximilian Egyetem kísérleti fizika professzora.

2003-tól az Osztrák Tudományos Akadémia tagja, 2005-től a Budapesti Műszaki Egyetem díszdoktora, 2007-től a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) külső tagja. 2020-2023 között a hazai Nemzeti Tudománypolitikai Tanács tagja volt.

Már fiatal kutatóként a rövid impulzusú lézerek fizikája érdekelte, szerepet vállalt az akkoriban robbanásszerű fejlődésnek induló femtoszekundumos lézertechnológia tökéletesítésében. A kutatómunka eredményeként a 2000-es évek elején az ő csoportja állította elő a világon az első attoszekundumos fényimpulzusokat, ezzel először végezhettek valós idejű megfigyeléseket az elektronok atomon belüli mozgásáról. Az általa kidolgozott technikát számos atom- és molekulafizikai folyamat, például a fotoionizáció időfüggésének vizsgálatában használták fel azóta. Úttörő kísérleti munkásságának eredményeit világszerte több kutatóintézetben hasznosítják, többek között a szegedi ELI-ALPS Kutatóintézetben is. Krausz Ferencet az attofizika tudomány megalapítójaként tartják számon.

Legújabb munkájában az ultragyors méréstechnika orvosi-diagnosztikai alkalmazását vizsgálja. Csoportjával a femtoszekundumos és attoszekundumos technológiát használja vérminták infravörös spektroszkópiai elemzésére, illetve az összetételükben bekövetkező apró változások kimutatására. Azt vizsgálják, hogy ezek a változások elég specifikusak-e ahhoz, hogy lehetővé tegyék a daganatos betegségek egyértelmű diagnosztizálását azok kezdeti szakaszában.

Krausz Ferencet 2002-ben Wittgenstein-díjjal, 2006-ban Leibniz-díjjal tüntették ki. 2013-ban nemzetközi Fejszál király-díjat kapott az attofizika területén végzett kutatásaiért. 2013-ban az atomfizika területén végzett kutatásaiért a rangos német tudományos kitüntetéssel, a Otto Hahn-díjjal ismerték el. 2022-ben Fizikai Wolf-díjat kapott az ultragyors lézertudományok és attoszekundumos fizikai tudományok területén végzett úttörő munkájáért.

Kiemelt kép: Krausz Ferenc magyar fizikus (Fotó: MTI/Kovács Attila)

Ajánljuk még