Karikó Katalin, aki az mRNS-alapú vakcinák kifejlesztését megalapozó felfedezéseiért nyerte el a Nobel-díjat Weissmannal közösen, elmondta, hogy philadelphiai otthonában kapta a telefonhívást a bizottság döntéséről, melyet először el sem akart hinni, azt hitte, hogy valaki viccelődik vele.
Kapcsolódó tartalom
Arra a kérdésre, hogy mit jelent számára a díj, felidézte, hogy tíz évvel ezelőtt októberben szintén otthon volt, mert elküldték a Pennsylvaniai Egyetemről, nyugdíjba kellett vonulnia. Akkor a férje állt mellé, ő bátorította, hogy fogadja el a mainzi székhelyű BioNTech RNA Pharmaceuticals vállalatban felkínált pozíciót.
Kilenc éven át ingázott Németországba, és 58 évesen ő maga végezte a kísérleteket – tette hozzá.
Karikó Katalin kiemelte, hogy édesanyja, aki 2018-ban hunyt el, minden évben figyelte a Nobel-díjak bejelentését, hátha lánya kapja, még olyankor is, amikor nem volt professzor és kutatócsoportja sem.
Elmondta, hogy nőként és anyaként mindig arra igyekezett felhívni a tudomány világában dolgozó nők figyelmét, hogy nem kell választani a család és a tudományos munkásság között, azonban nem is kell „túlsegíteni” a gyerekeket. „A gyereked figyel téged, és azt teszi majd, amit lát: a példa a fontos” – fogalmazott.
Kapcsolódó tartalom
Kiemelte, hogy nagy hatással volt rá a stressz kutatójaként világhírűvé vált Selye János osztrák–magyar származású kanadai vegyész, akitől megtanulta:
az embernek azokra a dolgokra kell összpontosítani, amelyeket meg tud változtatni.
„Sok fiatal feladja, amikor azt látja, hogy kollégáik, barátaik kevesebb munkáért több fizetést kapnak, előléptetik őket. (…) Azt mondom, ha erre figyelsz, nem tudsz azokra a dolgokra koncentrálni, amelyek fölött befolyással bírhatsz” – mondta.
Példaként elbocsátását említette, amikor önsajnálat helyett igyekezett minden energiáját a megoldás, illetve új utak keresésére fordítani. Az interjúban Karikó Katalin méltatta munkakapcsolatát Drew Weissmannal. Azt mondta kettejük személyisége meglehetősen eltér, ám eredményeik önmagukért beszélnek.











