Aktuális

Marco Rossi megvitatta Szoboszlaival a túl bátor taktikát

Az érkező nyugdíjkiegészítéssel nem csak az idősek, hanem a gazdaság is jól jár

A novemberi nyugdíjkiegészítéssel nem csak az idősek, a nyugdíjszerű ellátásban részesülők, hanem a gazdaság is jól jár – így látják az elemzők. A tapasztalatok szerint ugyanis az idősek a pénz jelentős részét itthon költik el, ami erősíti a fogyasztást, és így a gazdasági növekedést. Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön jelentette be, hogy novemberben átlagosan csaknem fél havi nyugdíjjal többet visz a postás.

A miniszterelnök a közösségi oldalán jelentette be, hogy novemberben több pénzt hoz a postás, illetve többet utal majd át az államkincstár a nyugdíjasoknak, mint eddig.

„Háborús időkben képesek vagyunk arra, hogy a nyugdíjasoknak a biztonságát fenn tudjuk tartani” – jelentette ki Orbán Viktor pénteken a Kossuth Rádióban. A miniszterelnök elmondta:

a kormány 2010-ben azt vállalta, hogy minden évben megőrzik a nyugdíjak értékét.

Miután mi nem számokban gondolkodunk, bár a számok fontosak, de mégsem azok a leglényegesebbek, hanem ugye mi nemzetben, hazában, emberekben, családban gondolkodunk. Mi ezt odaadjuk. A Gyurcsány korszakban elvettek egy havi nyugdíjat. Most hiába volt háború, meg covid-válság, mi nem vettünk el egy fillért sem, sőt. Mindig mindent odaadtunk, ami egyébként a nyugdíjasoknak jár”– fogalmazott a miniszterelnök.

Az M1-en nyilatkozó elemző is azt emelte ki, hogy a nehézségek ellenére is a kormány, ahogy minden évben, most is segít, a 2023 egészére várható infláció mértékével emeli meg a juttatásokat. Nem úgy, mint 2010 előtt, amikor a 13. havi nyugdíjat is elvette az akkori kormány.

A filozófia a lényeg, tehát valóban voltak olyan kormányok, akik, egyébként érdekes módon bizonyos időszakokban nyakló nélkül költekeztek, más időszakban pedig megszorítottak. Tehát, most egy sokkal koncentráltabb, fókuszáltabb megközelítés van. Vannak prioritások amit tart a kormányzat” – mondta Sebestyén Géza, a Mathias Corvinus Collegium gazdaságpolitikai műhelyvezetője.

Így például, hogy mindig emeli a nyugdíjakat, ha a tényleges infláció meghaladja a tervezett értéket, és ha a gazdaság teljesítménye lehetővé teszi, akkor nyugdíjprémiumot is fizet.

Ha a medián nyugdíjat vesszük alapul, vagyis azt az értéket, amely a nyugdíjak közepén helyezkedik el, tehát pontosan fele-fele arányban vannak ennél alacsonyabb és ennél magasabb nyugdíjak, akkor, – havi 186 195 forinttal számolva, ennyi ugyanis a medián nyugdíj összege – a mostani emelés mértéke 5773 forint.

Így az új medián összeg 191 968 forintra emelkedik. Ez azt jelenti, hogy átlagosan minden nyugdíjas 69 276 forinttal kap többet novemberben, mint októberben.

Ha az átlagnyugdíj alapján számolunk, akkor ez az összeg valamivel magasabb lesz.

Elemzők szerint a nyugdíjkiegészítéssel nem csak az idősek, a nyugdíjszerű ellátásban részesülők, hanem a gazdaság is jól jár. Hosszú évek tapasztalata, hogy, amennyiben plusz pénzt kapnak az idősek, legyen az nyugdíjkorrekció, vagy nyugdíjprémium, akkor annak egy jelentős részét elköltik. Ezzel pedig erősítik a fogyasztást.

Nem véletlen, hogy a szakemberek biztosra veszik, hogy a negyedik negyedévben már a korábbi visszaesés és stagnálás után bővül a gazdaság. Ennek eredményeként idén, várhatóan nem lesz visszaesés, jövőre pedig már 4 százalékos emelkedéssel számolhatunk.

A kiemelt kép illusztráció (forrás: Shutterstock)

Ajánljuk még