Időjárás

Elfújja a felhőket a szél, visszatér a virágpollen-csalogató napsütés

Káosz, kosz és elhanyagoltság jellemzi a Karácsony Gergely vezette Budapestet a Metropol által megkérdezett fővárosiak szerint

A Metropol azt a kérdést tette fel a járókelőknek, hogy szerintük mit köszönhet a főváros Karácsony Gergelynek. Többen is azt tartják a legzavaróbbnak, hogy szinte lehetetlen közlekedni a városban. Az üggyel kapcsolatban a Magyar Nemzet azt írta: a főpolgármester a legkülönfélébb módokon akadályozza az autós közlekedést, miközben ő maga szolgálati autójával akár szabálytalankodás árán is kikerüli a dugókat és a lezárásokat.

„Most olvastam az autóban, ahogy jöttem ide, autóval jöttem, elnézést, ide lőjetek!” – így élcelődött saját autózásán Karácsony Gergely a Hírklikknek adott interjúban. Az ominózus botrány, amit a főpolgármester ezzel próbált elbagatellizálni a Bors által készített videó-összeállítás megjelenése után robbant ki.

Karácsony Gergely végigautózta az autómentes hétvégét

– írta akkor a lap. A portál felévteleket is készített a főpolgármesterről. Ezeken látszik, hogy a baloldali városvezetőt még az autómentes napon is

minden programjára sofőr fuvarozta, aki többször szabálytalankodott is.

A KRESZ-t áthágva érkezéskor például egy kerékpársávra parkolt, ahol Karácsony Gergely óvatlanul rányitotta az ajtót egy elhaladó biciklisre.

Kapcsolódó tartalom

Karácsony Gergely később a zuglói Patakfesztre is autóval gurult be, amit a bors kérdésére azzal indokolt, hogy még máshova is megy. A Bors szerint azonban Karácsony Gergely hazudott és a zuglói esemény után valójában hazament.

Sofőrje ráadásul a főpolgármester otthona előtt is szabálytalanul, a megállni tilos tábla ellenére a járdára parkolva állt meg.

Karácsony Gergely pénteken a Hírklikknek is magyarázkodott, a sok program helyett azonban itt már közelgő térdműtétjére hivatkozott.

Kapcsolódó tartalom

Karácsony semmitől sem riad vissza, hogy mentse magát – jegyzi meg az interjúval kapcsolatban a Magyar Nemzet. A lap Karácsony Gergely szavaira reagálva azt írja: a probléma nem az, hogy a főpolgármester autóval utazott. A probléma az, hogy

a főpolgármester történetesen az autómentes napon használt autót, és számos olyan szabályszegésen kapták, amikor megpróbálta kikerülni a dugókat és a korlátozásokat.

A Magyar Nemzet hozzáteszi: mindeközben a főpolgármester és politikai szövetségesei a legkülönfélébb módokon, például sávelvétellel, időleges rakpartlezárással, hídlezárással és parkolóhely-megszüntetéssel akadályozzák az autós közlekedést.

Kapcsolódó tartalom

Bár a fővárost jellemző közlekedési káosz miatt az autósok és a szakmai szervezetek is panaszkodtak, Karácsony Gergely a Hírklikknek azt mondta, szerinte nem kell változtatni az általa bevezetett közlekedéspolitikán, mert az az alig több mint százezer budapesti, aki a fővárosi lakógyűlésen szavazott, támogatta a változtatásokat. Sőt,

a főpolgármester arra is utalt, hogy Budapest sokat köszönhet neki.

A Metropol által megkérdezett budapestiek viszont nem így vélekedtek. A portál úgy fogalmaz: „próbáltuk kideríteni, mit köszönhet Budapest Karácsony Gergelynek.”

A Metropol megjegyzi: a torlódások mellett a hatalmas gazt és az utcai kukákon túlcsorduló szemetet is többen kiemelték. Vagyis – mint írják – a fővárosiak szerint
„dugók, káosz, elhanyagoltság és kosz jellemzi Budapestet”.

Kiemelt kép: Karácsony Gergely főpolgármester tart sajtótájékoztatót 2023. június 17-én (Fotó: MTI/Soós Lajos)

Ajánljuk még