Magyar Levente leszögezte: a Paks II. atomerőművet meg kell építeni ahhoz, hogy Magyarország energiabiztonsága, szuverenitása folyamatosan érvényesüljön.
Alekszej Lihacsov kijelentette, hogy a Roszatom a paksi beruházás megvalósítása során minden kötelezettségét teljesíteni fogja. A vezérigazgató hangsúlyozta, hogy az eddig alkalmazott legjobb gyakorlatot, biztonságos technológiát alkalmazzák a paksi beruházáson is, és megjegyezte:
az Európai Unióban ez lesz az első általuk épített atomerőmű.
Jelezte: a beruházást felgyorsítják, jelenleg 140 magyar beszállító cég dolgozik az építkezésen, a munkavállalók száma az építkezés előrehaladásával nőni fog, számításuk szerint jövőre 2000-en dolgoznak majd a paksi beruházáson.
Magyar Levente a sajtótájékoztatón elmondta: a 2020-as évek elején több olyan kihívás is érte az országot a geopolitikai helyzet miatt, amely hátráltatta a projekt előrehaladását. A magyar-orosz együttműködés átvészelte ezt a nehéz időszakot, és a projekt sikeresen halad, egy év múlva pedig sor kerül az első betonöntésre, amely után a felépítmények következnek – tette hozzá.
Kapcsolódó tartalom
Az államtitkár szerint a projekt visszafordíthatatlan, és meg fog épülni minden ezzel ellentétes kétség, törekvés ellenére. Kérdésre válaszolva Magyar Levente elmondta: biztató, hogy a projekt a tervezett ütemben valósulhat meg, és Magyarország energiafelhasználásának jelentős részét itt lehet majd előállítani.
Törekszenek arra, hogy a magyar beszállítói arány, hozzáadott hányad minél nagyobb részt képviseljen a nemzetközi projektben – mondta az államtitkár.
Az MTI kérdésére válaszolva Alekszej Lihacsov elmondta, hogy
a Paks II beruházáshoz szükséges erőművi berendezések gyártása elsőbbséget élvez, és mindent megtesznek azért, hogy az ide szánt eszközök időben elkészüljenek, és a 40 százalékos magyar hozzáadott hányad megvalósuljon.
A sajtótájékoztatót megelőzően a Roszatom bemutatta a Paks II területén folyó építkezést. Alekszandr Tupicin, a paksi atomerőmű építési projekt építési igazgatója egyebek közt bemutatta, hogy már szerkezetkész a betonvas-szerkezeteket összeszerelő üzem, elkészült a betonkeverőüzem, dolgoznak a résfalak kialakításán.
Elmondta, hogy ez egy nemzetközi nagyberuházás, a területen mintegy 300-an dolgoznak folyamatosan az alvállalkozók révén, és jelentős köztük a magyar munkavállalók aránya.
Kiemelt képen: Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára (j) és Alekszej Lihacsov, a Roszatom vezérigazgatója az épülő Paks II. atomerőmű területén tartott sajtótájékoztatón 2023. szeptember 22-én. (Fotó: MTI/Illyés Tibor)