Aktuális

Egy fegyveres túszejtő több embert megölt az Egyesült Államokban

Gyurcsány: Mi nem kívánunk szellemekkel viaskodni – Kocsis Máté szerint Magyarország nem akar visszatérni a Gyurcsány-korszakba

El kell mondani Magyarországnak, hogy a kormánynak van alternatívája, hogy lehet másfajta országot is teremteni, hogy van értelme a közös küzdelemnek – jelentette ki Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke a párt pénteki, budapesti rendezvényén. „Magyarország nem akar visszatérni a Gyurcsány-korszakba, mert akkor elvettek egyhavi nyugdíjat, elvették a családtámogatásokat, elvettek egyhavi bért, és a csőd szélére sodorták az országot” – reagált Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője Gyurcsány Ferenc DK-elnök pénteki beszédére.

Gyurcsány Ferenc úgy fogalmazott, az általuk vállalt hazafias kötelezettségnek a középpontjában ott van, hogy a hazának új kormányra, becsületes politikára, hozzáértő, tisztességes asszonyokra és férfiakra van szüksége.

Azért, hogy közösen olyan országot „teremtsünk, amely nem háborúzni kíván szellemekkel, hamisságokkal, hanem békét akar teremteni lelkekben, békét akar teremteni az országban, a különböző emberek kapcsolatában, békét akar teremteni a világban”, és barátokat, partnereket, együttműködő más országokat keres – tette hozzá.

Azt mondta, az emberek sokasága viszonylag egyszerű dolgokat akar, például, hogy legyen tisztességes, jól megfizetett munkájuk, ne érezzék magukat kiszolgáltatottaknak, ki tudják fizetni a számláikat, legyen méltósága, tartása az életüknek. Ma nem ilyen Magyarország, de sok tekintetben nem ilyen a nyugatos világ sem – jelentette ki.

A hatvanas, hetvenes években volt egyfajta derűje az életnek, volt egyfajta méltányos egyezség a különböző sorsú emberek, csoportok között, hogy közösen csinálnak egy jó világot, Olaszországot, Franciaországot, Németországot. Eltűnt ez a világ, „a haza nem vigyáz ránk, az állam nem a mi államunk” – tette hozzá.

Arra kérte az embereket, hogy „vegyék újra birtokba az államukat”, a nagyok, a hatalmasok, a kivételezettek, a kiváltságosok helyett teremtsék meg közösen az „emberek államát”, egy olyan hazát, amely vigyáz rájuk, amely nem basáskodik felettük.

Azt javasolta a „magyaroknak, európaiaknak”: vegyék komolyan, hogy övék az állam, hajtsák azt a maguk akarata alá, és teremtsenek olyan államot, ami „miránk fog vigyázni”.

Fel kell mondani a „csendes belenyugvás éveit”, az elfogadás sehova nem vezető magatartását. „Újraosztjuk a közös jövedelmet”, a közös vagyont és a közös döntések befolyásolásának képességét – jelentette ki Gyurcsány Ferenc.

„Amikor azt mondom, hogy nincs mese”, fizessenek a gazdagok és vegyék tudomásul, hogy vissza fogjuk venni az ország irányításának lehetőségét, jogát és hétköznapi gyakorlatát, akkor „szó sincsen fenyegetésről, figyelmeztetésről van szó”, mert hazafias kötelesség hozzájárulni a haza üdvéhez, jólétéhez, és jobban kell annak hozzájárulni, akinek többje van – fogalmazott.

Gyurcsány Ferenc Horthy Miklósról beszélve azt mondta, ők nem tisztelegnek olyan államfő előtt, aki csaknem egymillió embert küldött a halálba, aki a magyarok vélt vagy valós igazságát a náci Németországgal szövetségben kereste.

„Ha nézzük” a magát „történelmi államférfivé maszkírozni kívánó kormányfő” teljesítményét, akkor „nem a haza nagyszerű felemelkedését látjuk”, hanem egy erkölcstelen hatalmi gépezetet, egy „nyikorogva is alig működő” országot, egy szétzilált gazdaságot és egy egyre súlyosabb megélhetési válságot – hangoztatta az ellenzéki politikus.

Gyorsabban apad el a forint vásárlóértéke, mint bármely nemzeti vagy közösségi valutáé Európában, a két évvel ezelőtti száz forint ma hetvenet ér, „némi kerekítéssel mondhatnám, hogy na, hát akkor ez a kétharmad” – hangsúlyozta. Egyúttal azt is kijelentette, hogy idén az átlagos infláció magasabb lesz, mint tavaly.

A magyar állam a tönkretettség, a kizsigereltség, a szakértelem, a bizalom hiánya okán, a megvertség állapotában leginkább a nem működés jelét mutatja – foglalta össze véleményét Gyurcsány Ferenc.

Beszédében nagyszerű dolognak nevezte, hogy a DK árnyékkormánya és a párt környékén olyan emberek, szakértők gyülekeznek, akik azon gondolkoznak, hogy milyen új Magyarországot akarnak. Úgy fogalmazott, felkészültek, alkalmasak, és be tudják bizonyítani: rajtuk nem fog múlni, hogy az országgal közösen megteremtsék „az emberek államát, ahol majd a haza vigyázni fog ránk”.

Kocsis Máté: Magyarország nem akar visszatérni a Gyurcsány-korszakba

Magyarország nem akar visszatérni a Gyurcsány-korszakba, mert akkor elvettek egyhavi nyugdíjat, elvették a családtámogatásokat, elvettek egyhavi bért, és a csőd szélére sodorták az országot – reagált a Fidesz frakcióvezetője Gyurcsány Ferenc DK-elnök pénteki beszédére.

Kocsis Máté a Facebook-oldalán azt írta: Magyarország nem akar visszatérni a Gyurcsány-korszakba, mert azt a kormányt külföldről utasítgatták, az a kabinet kiárusította a nemzeti vagyont, szolgalelkűen teljesítette a nemzetközi multik óhajait.

Megbízóik ma is ezt várják a baloldaltól, ezért küldik a dollárokat és eurókat” – fogalmazott a kormánypárti politikus, kiemelve, hogy Gyurcsány Ferenc ennek a baloldalnak indította ma el a kampányát, szépen fel is mondta a leckét: „másfajta Magyarországot” akar. A frakcióvezető hozzátette: nyilván migránspártit, háborúpártit, genderőrületben vergődőt – eddig is ilyet akartak.

Inkább belöknék Magyarországot a közösbe, csak hogy strébernek tűnjenek a brüsszeli és amerikai liberálisok szemében. Erre készülnek” – fogalmazott. „Rossz hír számukra: nem fogjuk hagyni!” – nyomatékosította Kocsis Máté.

Ajánljuk még