Időjárás

Érkezik a fagy és hózápor is lehet

48 perc – Felvidéki Szövetség elnöke: Ha gólt akarunk rúgni, akkor ott kell legyünk a pályán, ez a szlovákiai választás magyar tétje

| Szerző: hirado.hu
„Egyre nyilvánvalóbb, hogyha a szlovák parlamentben nincs magyar érdekképviselet, akkor a szlovák pártok nem oldják meg a mi problémáinkat, nem segítenek rajtunk, sőt, a déli és kelet-szlovákiai régiókat rendre elhanyagolják, és ezen változtatni kell. Ez a tétje a szeptember 30-ai, választásnak” − fogalmazott Forró Krisztián, a felvidéki magyar párt, a Szövetség elnöke a 48 perc című műsorban.

Szeptember 30-án Szlovákiában parlamenti választást tartanak, és ezzel véget érhet az a patthelyzet, amely az elmúlt időszakban a felvidéki politikát jellemezte.

A közösségünket és az egész országot sújtja ez a káosz, ami jellemezte az elmúlt három és fél évet. Szlovákia küzd a magas inflációval, a magas gázárakkal, folyamatosan növekednek az élelmiszerárak és a jelzáloghitelek kamatai – fogalmazott Forró Krisztián, a felvidéki Szövetség elnöke, kiemelve a legfontosabb szlovákiai gazdasági kihívásokat.

Ezért is mondtuk azt már tavaly szeptemberben, hogy előre hozott választásra van szükség. Nagyon sajnálom, hogy meg kellett várni azt, hogy megbukjon a kabinet, a szakértői kormány átmeneti időszaka alatt pedig tovább folytatódott a káosz. Emiatt az elmúlt három és fél évnek nagy vesztese Szlovákia, és leginkább a felvidéki magyarság – érvelt a magyar politikus.

Forró Krisztián elmondta: a prioritási sorrendben a magyar ügyek és a magyarság életét megkönnyítendő beruházások háttérbe szorultak, és rendre megfeledkezik a magyarságról a szlovák elit.

„Egyre nyilvánvalóbb, hogyha a parlamentben nincs magyar érdekképviselet, akkor a szlovák pártok nem oldják meg a mi problémáinkat, nem segítenek rajtunk, sőt, a déli és kelet-szlovákiai régiókat rendre elhanyagolják, és ezen változtatni kell. Ez a tétje a szeptember 30-ai választásnak.”

Történelmi lehetőség van. Jelenleg ugyanis a Szövetség az egyetlen olyan magyar párt, amelyiknek esélye van bekerülni a parlamentbe. A mérések is mutatják, egyre több közvélemény-kutató intézet látja úgy, hogy a Szövetség a parlamentben lesz. Mi lehetünk a mérleg nyelve, amelyik eldönti, hogy milyen irányt vesz Szlovákia.

„Mi több mint ezer éve a Felvidéken élünk, és azt szeretnénk, hogy még ezer év múlva is ott éljenek gyermekeink, unokáink, és ezért mindent meg is fogunk tenni”

– húzta alá a választás tétjét Forró.

Sem Fico, sem Matovic nem segített a felvidéki magyaroknak. Ígérgetések voltak, de ha mi nem leszünk ott az asztalnál, akkor a magyarság csak gesztusokra számíthat.

„Nekünk fontos az, hogyha gólt akarunk rúgni, akkor ott kell legyünk a pályán, és ez a tétje.”

Nekünk, felvidéki magyarként fontos az, hogy mind Magyarország, mind Szlovákia is sikeres legyen és a két ország közti kapcsolatok a lehető legjobbak legyenek. Mi kapocs szeretnénk lenni a két fél között. De ahhoz, hogy ez a kapocs minél erősebb legyen, ahhoz ott kell lennünk a parlamentben – mondta a Szövetség elnöke.

Forró Krisztián az illegális migrációval – mely az egyik kiemelt témája a kampánynak – kapcsolatban úgy fogalmazott: az a feladatunk, hogy segítsünk azoknak az országoknak, amelyeknek schengeni határai vannak, anyagilag, emberi erőforrásban, hogy meg tudják védeni Európa határait. Ez az egyetlen lehetőség és ez az egyetlen út, hogy közösen megvédjük Európát.

Az orosz–ukrán háború hatásait értékelve Forró Krisztián elmondta: a felvidéki magyarok gyűjtöttek kárpátaljai testvéreinknek és megpróbáltak minden segítséget megadni számukra. A Szövetség elnöke szerint az lenne kívánatos, ha minél előbb megkezdődnének a béketárgyalások, és véget vetnének a felek a háborúnak.

Újabb fegyverek küldésével a háború csak elhúzódhat

− fogalmazott.

Kiemelte: Szlovákia és Magyarország között érdekazonossága áll fönn, hogy nem szabad beengedni az ukrán gabonát, mert az tönkreteheti a közép-európai gazdákat.

A magyar nyelvű oktatás terén a Szövetségnek a célja természetesen az, hogy minden gyermek, aki anyanyelvén szeretne tanulni, vagy a szülei anyanyelvi iskolába szeretnék beíratni őket, azoknak meglegyen a lehetőségük erre.

Ehhez nekünk olyan helyzetbe kell kerülnünk, hogy mi saját magunk tudjuk ezeket a kérdéseket megoldani. A szlovák államnak lenne a feladata az, hogy biztosítsa mindenki számára az anyanyelvű oktatást, és itt nemcsak a magyarokról van szó, hanem minden nemzetiségről, minden nemzeti közösségről. Tehát nekünk az a célunk, hogy a szlovák kormány oldja ezt a helyzetet, márpedig,

ha a választások után ismét a parlamentbe kerül a Szövetség, mi mindent meg fogunk tenni azért, hogy mindenki, aki anyanyelvén szeretne tanulni, annak erre lehetősége legyen

– érvelt a felvidéki magyar politikus.

Ajánljuk még