Fontos

Femke Bol világcsúccsal nyert 400 méteren a fedett pályás vb–n

Esztergomi robbantás: szándékos gázrobbantás történt, egy TEK-es és a robbantó meghalt, négy rendőr és tűzoltó súlyosan, heten könnyebben megsérültek

Jelenleg is zajlik a hivatalos szervek szemléje Esztergomban, ahol egy körözés alatt álló férfi – az elsődleges információk alapján – szándékosan gázrobbanást idézett elő egy bűnügyi akció során – közölte a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) szerda éjjel az MTI-vel.

Az Esztergom külterületén történt intézkedés során a közlemény szerint egy rendőr elhunyt, többen pedig megsérültek.

Kapcsolódó tartalom

A robbanás következtében a Terrorelhárítás Központ (TEK) egyik munkatársa vesztette életét, több rendőr, valamint tűzoltó megsérült, közülük négyen súlyosan, heten könnyebben, „civil személy nincs a sérültek között”. Az elkövető az elsődleges adatok szerint szintén meghalt a robbanásban – közölték.

Az ügyészség azt írta, az eddig beszerzett adatok szerint szerdán a TEK műveleti egysége egy előre egyeztetett bűnügyi feladat végrehajtására vonult ki egy esztergomi címre, majd 19 óra körül behatoltak az épületbe, mert a körözés alatt álló férfi nem volt együttműködő, és a vele folytatott tárgyalás sem vezetett eredményre. A férfi az elsődleges adatok alapján ekkor szándékosan gázrobbanást idézett elő.

@hirado.hu Halálos robbantás történt egy esztergomi családi háznál #foryou #hírek #robbantás #hiradohu #nekedbe #fyp ♬ eredeti hang – hirado.hu – hirado.hu

A nyomozó ügyészség több hivatalos személy sérelmére elkövetett emberölés bűntette miatt indított nyomozást az ügyben, az eljárási cselekmények jelenleg is folyamatban vannak. A Központi Nyomozó Főügyészség ügyészeinek és a TEK főigazgatójának jelenlétében, a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda bevonásával szemle zajlik a helyszínen, ahol a rendelkezésre álló információk alapján megállapítható, hogy nem történt rendőri mulasztás az ügyben.

Kapcsolódó tartalom

A Központi Nyomozó Főügyészség a bűncselekmény mielőbbi teljes körű kivizsgálása érdekében haladéktalanul hajtja végre a szükséges eljárási cselekményeket – írták.

Hozzátették: az ügyről részletesebb tájékoztatást az elsődleges nyomozati cselekmények elvégzését követően, várhatóan pénteken adnak, „addig a sajtó és a közvélemény türelmét” kérik.

Ajánljuk még