Az ember nem elégszik meg azzal, ami, valamivé akar válni. Inspirálják a leküzdhetetlennek tűnő akadályok, erről szól a tehetséggondozás. Az MCC speciális küldetése pedig az, hogy a fiatal, magyar tehetségeket segítse. A tudás egyetemes, de sajátosan magyar környezetben cselekszünk. A magyarok a nagy népekhez képest kevesen vannak, egyedül állnak, ezért nap mint nap meg kell mutatniuk, mit adhatnak a világnak. A sajátosan magyar észjárást a legjobbakkal kell ütköztetni – tette hozzá.
„Nem zárhatjuk magunkat rezervátumba. (…) Csak úgy tudunk hozzáadni valamit a világhoz, ha a nemzeti sajátosságainkat világszínvonalra emeljük. A magyar nyelv és észjárás értéket hordoz magában: új látásmódot, az eltérő válaszok megfogalmazásának képességét.
A magyaroknak az a dolguk, hogy érdekesek, eredetiek, tehetségesek legyenek”
– mondta Orbán Balázs, a miniszterelnök politikai igazgatója.
Kapcsolódó tartalom
Szalai Zoltán, az MCC főigazgatója köszöntőjében kiemelte: az intézmény a Kárpát-medence legnagyobb tehetséggondozójává vált az általános iskolától a posztdoktori szintig több tudományterületen, emellett tudásközpontot, kutatóintézetet és könyvkiadót is működtet.
Az MCC 28 képzési helyszínen 7300 diákot oktat, ebből 432 egyetemi hallgató. Hozzátette, 232 kurzust indítanak és 8 nyelvet tanítanak. Idén már a Felvidéken, Dunaszerdahelyen is lesznek MCC-kurzusok, és folyamatosan bővülnek a lehetőségek külföldi ösztöndíjakra – mondta a főigazgató.
Az MCC budapesti tanévnyitóján előadást tartott Paul Romer, a Boston College 2018-ban közgazdasági Nobel-díjjal kitüntetett professzora. Előadásában arról beszélt: a haladást az ötletek hajtják előre, amelyek megvalósulásához bizalomra és együttműködésre van szükség. Az ötletek sokkal könnyebben megoszthatók, továbbadhatók, mint a tárgyak. Ugyanakkor a jó elképzelések érvényre juttatásához szükséges bizalom feltételezi a
tiszta, átlátható, ellenőrizhető kommunikációt és a szociális rendszer, a társadalmi viszonyok megbízhatóságát.
Kapcsolódó tartalom
A Nobel-díjas közgazdász az integritás, megbízhatóság kapcsán arra is figyelmeztetett: komoly probléma van a Szilícium-völgyben, a techszektorban. Egyes szoftverek monopóliuma kizárja a választást a piacon, a siker érdekében hazug megoldások terjednek, s ennek a folyamatnak nem csupán közgazdasági, de etikai dimenziói is vannak: kedvezőtlenül hat a társadalmi kapcsolatokra, az emberi jellemre.
Kiemelt kép: Orbán Balázs, az MCC kuratóriumának elnöke, a miniszterelnök politikai igazgatója beszédet mond a Mathias Corvinus Collegium (MCC) központi tanévnyitó ünnepségén Budapesten 2023. szeptember 19-én. (Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt)