Aktuális

Lengyel kormányfő: A migránsok áthelyezése nem oldja meg a lampedusai helyzetet

Debrecen ötszázmilliárdból fejlődhet

| Szerző: hirado.hu
Hajdú-Bihar vármegye székhelye szintet lépett, egy új város, egy új közösség született, és közép-európai mércével is észrevehető az a változás, ami végbement. Debrecen gazdasági övezetének fejlesztéséről immár ötszázmilliárd forintnyi értékben hozott döntést a kormány – mondta Lázár János építési és közlekedési miniszter.

„Ebben a huszonöt esztendőben Debrecen lett az Alföld centruma. Magyarország kormánya úgy tekint Debrecenre, mint az ország második fővárosára. A következő tíz év feladata adott: Magyarország legyen nagyobb, erősebb és gazdagabb. Ez akkor valósulhat meg, ha még többet és még jobban dolgozunk együtt” – mondta Lázár János az újjászületett Csokonai Színház ünnepélyes átadóján.

A tárcavezető szerint a debrecenieknek sikerült az, ami a magyaroknak még nem: újra centrummá, központtá válni, újraegyesíteni a sok részre szakadt Alföldet.

Majd úgy folytatta, hogy

tíz év múlva Magyarország lehet a térség legerősebb országa, és Debrecen olyan város lehet, mint Németországban Hamburg és München. Emlékeztetett rá, hogy a debreceni gazdasági övezet fejlesztéséről immár 500 milliárd forintnyi értékben hozott döntést a kormány.

Kapcsolódó tartalom

Ez jelent új munkahelyeket, új befektetéseket, vasutat, utat és számos olyan ipari, gazdasági létesítményt, beruházást, amely hozzájárul az itt élők életminőségének javításához, és emeli ezt a várost és ezt a közösséget. „A kitűzött célhoz azonban sokkal több erőforrásra lesz szükségünk, sokkal több lehetőséget szeretnénk teremteni, és készen állunk arra, hogy újabb eszközöket biztosítsunk a fejlesztéshez. Az a célunk, hogy az egyetemnek, a városnak, a munkaadóknak és a munkavállalóknak még további ötszázmilliárd forintot biztosítsunk, hogy Debrecen tovább fejlődhessen” – szögezte le Lázár János a Dehír.hu tudósítása szerint.

Kiemelt kép: Lázár János építési és közlekedési miniszter beszédet mond a felújított Csokonai Teátrum megnyitóján Debrecenben 2023. szeptember 17-én. (Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt)

Ajánljuk még