Rendkívüli

Több tucat halott, köztük civilek és rengeteg sebesült: harcok dúlnak Hegyi-Karabahnál

Novák Katalin indította el a gyerekek kismotoros felvonulását a Városligetben

Novák Katalin köztársasági elnök indította el a gyerekek kismotoros felvonulását szombaton a Városligetben, ahol az V. Budapesti Demográfiai Csúcs kísérőrendezvényeként egész napos családi programra várják az érdeklődőket.

Magyarországon a fröccsöntött kismotor a legnagyobb számban eladott jármű, szinte minden kisgyereknek van, innen jött az ötlet, hogy lehetne egy nap, amely csak a „legszelídebb motorosoké” – mondta az államfő a kismotorosok felvonulásán, amelyet dudaszóval indított el.

Novák Katalin köztársasági elnök résztvevők társaságában a gyerekek kismotoros felvonulásán (Fotó: MTI/Bruzák Noémi)

A városligeti családi napon a motoros gyerekek az állatkerttől indulva a Fővárosi Nagycirkusz és a Széchenyi Fürdő előtt haladnak végig, majd átmennek a Kós Károly sétányon, egészen a Vajdahunyad váráig, ahol egész napos program várja a családokat.

A gyerekkoncertek mellett lesz bűvészshow, gyerekszínházi és bábszínházi előadás, cirkuszi produkció a Vajdahunyad vára előtt, a Mezőgazdasági Múzeumban pedig egész napos mini filmfesztivállal készültek a szervezők.

Kapcsolódó tartalom

Itt a többi között olyan klasszikus alkotásokat nézhetnek meg az érdeklődők, mint a Lúdas Matyi, a János vitéz, az Égigérő fű, a Szaffi vagy a Szeleburdi család. A vár mögött felállított nagyszínpadon este koncertet ad Pápai Joci és a Bikini.

A Budapesti Demográfiai Csúcs a demográfiai kérdések legjelentősebb nemzetközi stratégiai fóruma 2015 óta,

melyet Novák Katalin álmodott meg és nyitott meg idén is.

Novák Katalin köztársasági elnök résztvevők társaságában a gyerekek kismotoros felvonulásán  (Fotó: MTI/Bruzák Noémi)

A kétnapos konferencián négy kontinensről érkezett mintegy 60 állam- és kormányfő, egyházi vezető, médiaszemélyiség, gondolkodó, civil szervezeti vezető osztotta meg gondolatait arról, miként teremthető biztonságos, kiszámítható jövő a családok és a következő generációk számára.

Ajánljuk még