Aktuális

Hableány-tragédia: csaknem kétmilliárdos sérelemdíjat ítéltek meg a katasztrófa áldozatainak

Magyar Levente: Magyarország határozottan kiáll Szerbia EU-s csatlakozása mellett

Le kell bontani a Magyarország és Szerbia közötti fizikai határokat az emberek közötti kapcsolatépítés, a közös gazdasági rendszer kiépítése, a forgalom egyszerűsítése és az előrelépés megkönnyítése érdekében – hangsúlyozta Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára pénteken a vajdasági Topolyán.

Mint mondta: az utóbbi időszakban a két nép és a két ország között baráti és szövetségesi viszony épült ki, köszönhetően Pásztor Istvánnak, a Vajdasági Magyar Szövetség elnökének, Orbán Viktor miniszterelnöknek, valamint Aleksandar Vucic szerb köztársasági elnöknek.

Ezt a kapcsolatot pedig a határok lebontása tudná még erősebbé tenni, hangsúlyozta az államtitkár utalva ezzel az új határátkelők létesítésére és a röszkei határátkelő mielőbbi felújítására.

„Magyarország minden európai országnál vehemensebben és határozottabban kiáll Szerbia minél hamarabbi európai uniós csatlakozása mellett”.

„Ez egy nehéz vállalkozás, mert nagyon sok nyugati partner nem gondolja úgy, hogy elérkezett az idő az ilyenfajta együttműködésre Szerbiával, és nélkülük Magyarország egyoldalúan ezeket a lépéseket nem tudja megtenni” – tette hozzá. Elmondta: amennyiben ez a nyugati partnerek késlekedése miatt a következő években nem valósul meg, akkor pedig Magyarország követeli, hogy a vámuniót és a határrendszert terjesszék ki Szerbiára is. „Nem akarjuk, hogy Magyarországot és Szerbiát a következő tíz évben is ilyen éles határvonal válassza el egymástól”- magyarázta.

Magyar Levente leszögezte: Budapest követeli, hogy Szerbia kapja meg azt a bánásmódot, amelyet politikailag, teljesítményével és fontosságánál fogva is kiérdemelt.

„Különösen ebben a törékeny geopolitikai helyzetben, amikor az uniónak szüksége van újabb és újabb partnerekre, és legkevésbé arra, hogy bizonytalanságban, és így kiszámíthatatlanságban tartsa a számára legfontosabb szomszédságbeli térségeket, így például Nyugat-Balkánt”

– húzta alá.

Magyar Levente köszönetet mondott azoknak a vállalatoknak is, amelyek részt vesznek a magyar kormány vajdasági gazdaságfejlesztési programjában, és rámutatott: ezek a vállalatok azok, amelyeknek köszönhetően – amint megnyílnak a határok – Magyarország és Szerbia kapcsolata minden korábbinál sikeresebb lesz, és „bebetonozhatják” ezt a sikertörténetet. Hozzátette: a gazdaságfejlesztési program folytatása az ukrajnai háború alakulásától is függ.

„Mi mindannyian meg vagyunk arról győződve, hogy ha a háború véget ér, akkor visszatérnek a dolgok a normális kerékvágásba. Tehát a jelenlegi legfontosabb feladat a békéért való munkálkodás”

– szögezte le, hozzátéve, hogy a magyar kormány ellenszélben ugyan, de minden nap ezért dolgozik, és hiszi, hogy „eljön a nap, amikor elcsendesednek a fegyverek Európa keleti részében”, akkor pedig visszatérhetnek az elmúlt évek gazdaságpolitikájához.

Magyar Levente a magyar kormány vajdasági gazdaságfejlesztési programjában részt vevő Gebi Kft. fennállásának 40. évfordulója alkalmából szervezett ünnepségen vett részt Topolyán.

A vajdasági gazdaságfejlesztési program első, 2016-2018-as szakaszára a magyar kormány kezdetben 50 milliárd forintot szánt, később azonban növelték a keretösszeget. A programban a mezőgazdaságra, az idegenforgalomra, valamint a kis- és közepes vállalkozások fejlesztésére helyezték a legnagyobb hangsúlyt, a cél a fiatalok külföldre vándorlásának megállítása, a folyamat visszafordítása volt. A gazdaságfejlesztési program második szakaszát 2019-ben indították el. A program összértéke már meghaladta a 170 milliárd forintot.

Ajánljuk még