Aktuális

Tizenhét tüzérségi lőszer került elő egy társasház kertjéből

Freund Tamás: A mai világban óriási adaptációs kihívásnak van kitéve az emberi agy

Az egyre növekvő információáradat túlterheli az emberi agyat, a következő évtizedekben ennek lesz a legnagyobb szomatikus következménye – hangsúlyozta Freund Tamás Széchenyi-díjas neurobiológus, az Magyar Tudományos Akadémia (MTA) elnöke pénteken, a Budapesti Demográfiai Csúcson mondott nyitóelőadásában.

Freund Tamás előadásában az emberi agy szerepéről beszélt a kulturális örökség átadásában, a tanulási kapacitás, valamint a kreativitás fejlesztésében. Mint mondta, az ember aktív belső világának a jellemzői – az emocionális gazdagság, a morális sztenderdek, a pozitív gondolkodás érdekében végzett belső aktivitás – generációról generációra öröklődnek.

Kitért arra, hogy a régi emlékek felidézésében, a visszaemlékezés mechanizmusában százmilliós számban vesznek részt az idegsejtek. Ez az ősi filogenetikai működés irányítja a belső világunkat.

„Élénken emlékszünk évtizedekkel ezelőtti eseményekre is, ha intenzív emóciók kapcsolódnak az emlékképhez. Amennyiben viszont valami emocionálisan neutrális dolog történik velünk, azt másnapra már elfelejtjük” – magyarázta Freund Tamás, hozzáfűzve:

memóriánk szinte mindent tárol, ami velünk történt, viszont ennek csak egy töredékére emlékszünk, ezért az előhívás képessége kulcsszerepet tölt be az emlékek felidézésében.

Freund Tamás kiemelten fontosnak nevezte, hogy a belső világunkban fel tudjuk idézni a külső impulzusokat. „Így lehet folyamatosan gazdagítani és fejleszteni a belső világunkat, így lehet bővíteni az emocionális gazdagságunkat, a motivációnkat, a morális sztenderdjeinket, illetve a kulturális tradícióinkat” – mondta.

Hozzátette: „Ezzel szemben a mai világban a belső világunkat körülvevő feltételek miatt, az információáradatnak és a kommunikációs technológiáknak köszönhetően szegényül a belső világunk, illetve a külső impulzusok feldolgozása sekélyesebbé válik”.

Freund Tamás úgy fogalmazott: az interneten való szörfölés során a motiváció és az emocionális attitűdök lassanként elhalványulnak, az ideiglenes memóriatárterület el van árasztva emóciók nélküli információkkal.

Kapcsolódó tartalom

„Ez azt jelenti, hogy sem az emlékképek nem lesznek erősek, sem az eredeti gondolatok nem idézhetők vissza. A felületesség a tevékenységek mélységét károsítja, amelynek vége, hogy emocionálisan kiürül az egyén” – magyarázta.

„A mai világban óriási adaptációs nyomásnak van kitéve az emberi agy. Az információáradat túlterheli az agyat, ugyanúgy, mint a biológiában a környezeti változások” – figyelmeztetett, hozzátéve, hogy a következő évtizedekben ennek lesz a legnagyobb szomatikus következménye.

Az „információs túlárasztás” ellen ugyanis az emberi agy minden lehetséges módon védekezik. A kiüresedés elleni küzdelemben megjelennek a drogok, az alkohol és a depresszió.

Ennek az információs nyomásnak a másik következménye, hogy egyre gyengébb, egyre szegényebb lesz a kulturális tradíció átadása a generációk között.

A környezeti változásra adott válaszként, a véletlen mutációkból környezeti furcsaságok alakulnak ki. A mémek mutálódnak és nem a gének az agyunk működése közben. Ez pedig azzal jár, hogy a következő generáció egyre szegényesebb, egyre kevésbé hatékonyabb agyműködéssel jellemezhető majd – figyelmeztetett Freund Tamás.

Az internetes kommunikációnak, bár rendkívül hatékony és rengeteg az előnye, súlyos hátrányai is vannak – mondta. Az ember társas lény, ha kiszakítjuk a természetes környezetéből, annak kognitív és testi leépülés lehet a következménye. Ezért belső világunkat gazdagítani és fejleszteni kell – foglalta össze Freund Tamás.

Ajánljuk még