Aktuális

Itt visszahallgathatja Orbán Viktor rádióinterjúját

Elítélték az apagyilkos ózdi férfit, aki a holttestet kénsavval teli hordóban oldotta fel

Csak felnőtteknek!

Az oldal alkalmas kiskorúak fizikai, szellemi vagy erkölcsi fejlődésének kedvezőtlen befolyásolására.

Tartalma a 2010. évi CLXXXV. médiaszolgáltatásokról és a tömegkommunikációról szóló törvény által rögzített besorolás szerinti V. vagy VI. kategóriába tartozik.

A Mikolci Törvényszék hét év börtönre ítélte azt a férfit, aki megölte apját, majd a holttestet feldarabolta és egy kénsavval teli hordóban feloldotta – közölte a bíróság pénteken. Az ítélet nem jogerős.

A közlemény szerint a vádlott és édesapja 2020 szeptemberében együtt italozott ózdi családi házukban. Összevitatkoztak, majd a sértett egy kalapáccsal fenyegette meg a fiát. Erre válaszul a vádlott előbb ököllel, majd a dulakodás közben elvett kalapáccsal kétszer fejen ütötte apját, aki belehalt a bántalmazásba.

A vádlott el akarta tüntetni a holttestet, ezért két nappal később interneten keresztül hordót és kénsavat vásárolt, majd az addig a kamrában lévő holttestet egy fűrésszel feldarabolta és a testrészeket egyenként feloldotta. A szúrós és erősen kellemetlen szagra a szomszédok figyeltek fel és értesítették a rendőrséget; a vádlott a kihallgatásán beismerte tettét – írták.

Kapcsolódó tartalom

A Miskolci Törvényszék a büntetés kiszabásakor enyhítő körülményként vette figyelembe „a férfi személyiségében kirajzolódó körülmények mellett büntetlen előéletét, beismerő vallomását, őszinte megbánását és együttműködő magatartását” – írták a közleményben.

Ugyanakkor a törvényszék súlyosító körülményként értékelte, hogy a férfi a bűncselekményt közeli hozzátartozója sérelmére követte el, valamint a hasonló jellegű cselekmények vármegyei és országos szintű elszaporodottságát. Az ítélet nem jogerős, a vádlott, az ügyész és a védő is három munkanapot tartott fenn a nyilatkozattételre.

A kiemelt kép illusztráció.

Ajánljuk még