Fontos

Hazaérkeznek a magyar hősök, itt találkozhat velük!

Szalay-Bobrovniczky Kristóf: Csütörtökön érkeznek haza a magyar barlangi mentők Törökországból

Csütörtök este 11-kor érkeznek haza a magyar barlangi mentők Törökországból a Magyar Honvédség Airbus A319-es repülőgépével – jelentette be a honvédelmi miniszter a Facebook-oldalán.

Szalay-Bobrovniczky Kristóf a bejegyzéshez készített videóban úgy fogalmazott: „Hatalmas magyar sikernek vagyunk tanúi”.

Felidézte: a Magyar Barlangi Mentőszolgálat egy héttel ezelőtt indult Törökországba, hogy „az ezer méter mély barlangból kimentse azt az amerikai állampolgárt, aki súlyos, életveszélyes állapotban volt”.

Hozzátette: a barlangi mentők „a magyar légierő segítségével azonnal, még aznap ki tudtak jutni a helyszínre, és most vissza is hozzuk őket”.

A miniszter kijelentette: az amerikai állampolgár Zádor Zsófia magyar orvosnak köszönheti az életét.

„Büszkék vagyunk a légierőre, és különösen büszkék vagyunk a Magyar Barlangi Mentőszolgálatra”

– hangoztatta Szalay-Bobrovniczky Kristóf.

A tárcavezető még szeptember 7-én jelentette be, hogy a Honvédelmi Minisztérium segítségét kérte a Magyar Barlangi Mentőszolgálat a törökországi kutatóexpedíció során rosszul lett barlangász mentésében.

Kapcsolódó tartalom

A barlangi mentőszolgálat tájékoztatása szerint a mintegy ezerméteres mélységben tartózkodó barlangász olyan állapotban volt, hogy csak összehangolt mentőakcióval lehetett stabil állapotban felszínre hozni, ehhez azonban létfontosságú volt a feladat ellátására jelenleg egyedüliként alkalmas és felkészült magyar orvoscsoport mielőbbi helyszínre juttatása. A miniszter kiemelte:

a tárca és a Magyar Honvédség minden segítséget megadott a mentőakcióhoz.

A török hatóságok kedden tudatták: egy héttel azt követően, hogy mintegy ezerméteres mélységben gyomorvérzés miatt rosszul lett, sikerült kimenteni Mark Dickey amerikai barlangászt a törökországi Torosz-hegységben lévő Morca-barlangból. Felszínre hozatala szombat délután kezdődött, és szakaszosan, pihenők és orvosi ellátás közbeiktatásával folyt.

Kapcsolódó tartalom

Mark Dickey-hez elsőként, szeptember 3-án a Magyar Barlangi Mentőszolgálat négyfős egészségügyi csoportja ért le, a csapat gyógyszeres ellátással, valamint vérátömlesztéssel stabilizálta a kutató állapotát.

A mentéshez mintegy 190 fős nemzetközi mentőcsapat érkezett Magyarországról, Bulgáriából, Horvátországból, Olaszországból, Lengyelországból és Törökországból.

Kiemelt képen: Úton Törökországból hazafelé a Magyar barlangi Mentők csapata (kép forrása: Facebook/MBM)

Ajánljuk még