Aktuális

Egy fegyveres túszejtő több embert megölt az Egyesült Államokban

Meloni: A demográfia az a kérdés, amelyen a nemzet jövője múlik

A demográfia nem csupán egyike a nagy kérdéseknek, ez az a kérdés, amelyen a nemzet jövője múlik – hangsúlyozta a Budapesti Demográfiai Csúcson elmondott beszédében csütörtökön Olaszország miniszterelnöke.

Giorgia Meloni elmondta: kormányának első számú célja, hogy lényeges kulturális változást indítson el a családokkal kapcsolatos gondolkodásban, Olaszországot ugyanis – ahogy az egész nyugati világot – súlyos demográfiai válság sújtja.

A születések száma visszaesett, ennek nyomán erősen családellenes hangulat alakult ki; a médiában fokozatosan elhalványult a család képe, ehelyett egyének jelennek meg, de már fogyasztóként – fejtette ki az olasz kormányfő, aki barátjaként mondott köszönetet a meghívásért Novák Katalin köztársasági elnöknek és Orbán Viktor miniszterelnöknek.

Kapcsolódó tartalom

Giorgia Meloni felidézte azokat a támadásokat, amiket azért a mondatáért kapott, amiben magát olaszként, anyaként és keresztényként határozta meg, emlékeztetve arra is, hogy a kritikusok számára „nem jól sült el a dolog”.

Olyan korszakban élünk, amikor identitásunk legfontosabb elemei támadás alatt állnak, pedig ezen identitás nélkül csupán számok vagyunk, eszközök mások kezében

– közölte.

Európában egyre kevesebb gyerek születik, ezért mobilizálni kell az erőforrásokat a családok támogatására, ahogy azt Magyarország tökéletesen példázza – mondta el az olasz kormányfő.

Kapcsolódó tartalom

Giorgia Meloni kiemelte: köszönhetően a kormány erőfeszítéseinek, Magyarországon az elmúlt években sikerült visszafordítani a romló termékenységi arányt, növekedett a házasságkötések száma és a foglalkoztatottak száma, és nagyon fontos, hogy ezen belül a nők foglalkoztatottsága is – hangsúlyozta.

Értékelése szerint a magyar példa azt mutatja, a kellően családbarát politika kialakításával a nőknek nem kell választaniuk a munka és a család között. Az igazi szabadság, ha a nők munka mellett választhatják a gyermekszülést, ebben Magyarország jó példa

– jegyezte meg.

Sokak szerint a migráció segít biztosítani a jólétet – emlékeztetett, hozzátéve, ő maga ezt nem tudja elfogadni, hiszen a nemzeteknek fel kell vállalniuk a felelősségüket saját jövőjük biztosításáért.

Giorgia Meloni fontos kijelentésként idézte a demográfiai csúcs mottóját, miszerint a család a biztonság záloga. Mint hozzátette: a család senkinek az egyéni szabadságát nem korlátozza, hanem inkább erősíti azt.

Kapcsolódó tartalom

Az olasz kormányfő kitért arra is, hogy megdöbbentette az 1956-tal kapcsolatos történelmi viták közelmúltbeli felemlegetése. „1956 ugyanis nem csupán egy külföldi hatalom elleni felkelés volt, hanem felkelés azok ellen is, akik a magyarok identitásának alapjait akarták tönkretenni: a családot, a nemzeti hovatartozást és a vallást” – fogalmazott.

Mint hangsúlyozta, vannak a történelemnek olyan oldalai, amelyeket nem lehet újraírni.

„Ugyanezt látjuk ma Ukrajnában, és ezt nem lehet elfogadni”

– mondta el Giorgia Meloni.

Rumen Radev bolgár elnök beszédében azt emelte ki, hogy a digitális 21. században a társadalmak közötti rivalizálás már nem területekről fog szólni, hanem az emberi tőkéről, ez ugyanis a legfontosabb érték.

A bolgár államfő – aki gratulált Novák Katalinnak és Orbán Viktornak kitartásukért és az ország jövője érdekében tett erőfeszítéseikért – rámutatott: a családok felelőssége úgy felnevelni a gyerekeket, hogy társadalmaik felelős állampolgárai legyenek.

Ma a világban óriási gazdasági verseny van, fiataljainkat arra ösztönözzük, hogy tanuljanak, majd termeljenek, de eközben meg kell találni az egyensúlyt a családdal

– figyelmeztetett.

Rumen Radev felidézte, hogy országa az elmúlt tíz évben, jelentős mértékben a kivándorlás miatt, elvesztette népessége 12 százalékát. Bulgária ilyen szempontból „donorként” szolgál a gazdagabb európai országok számára – jegyezte meg.

Ennek megállításában segít a családtámogatási rendszer kiterjesztése, de a legfontosabb a jogállam megerősítése és a korrupció visszaszorítása – hangsúlyozta.

Philip Isdor Mpango tanzániai alelnök azt emelte ki, hogy hazájában a népesség évente 3,2 százalékkal növekszik, a termékenységi ráta jelenleg 4,8, ugyanakkor háromból egy gyerek meghal, mielőtt elérné az 5 éves kort.

Beszámolója szerint Tanzániában a családot egy férfi és egy nő egysége alkotja, a család felel az alapvető társadalmi biztonságért, ellátja tagjait.

Mint hozzátette azonban,

komoly kihívások is nehezítik a családok életét, mint a szegénység, a nők és gyermekek elleni erőszak, a munkanélküliség, az alapvető szolgáltatásokhoz való hozzáférés nehézségei, valamint a klímaváltozás miatt szélsőségesebbé vált időjárás.

A tanzániai kormány igyekszik segíteni a legsérülékenyebb háztartásokat, de számos infrastrukturális beruházás és egy ingyenes, lányok és fiúk számára egyaránt elérhető oktatási csomag is javítja az életminőségüket – mondta el az alelnök, aki Magyarországnak is köszönetet mondott az oktatás területén nyújtott támogatásáért.

Philip Isdor Mpango hangsúlyozta, hogy Tanzánia nem tartozik a nagy migrációs kibocsátók közé, ellenkezőleg: több mint 400 ezer menekültet fogadott be a szomszédos országokból.

Hiszünk abban, hogy a problémákat azok gyökerénél kell kezelni: az afrikai munkanélküliség és a kivándorlás gazdasági segítségnyújtással és a kormányzás hatékonyságának javításával orvosolhatók – közölte Philip Isdor Mpango, nemzetközi összefogásra felszólítva a világot annak érdekében, hogy Afrika meg tudjon küzdeni demográfiai problémáival.

Kiemelt képünk: Giorgia Meloni olasz miniszterelnök beszédet mond az V. Budapesti Demográfiai Csúcs első napján a Szépművészeti Múzeumban 2023. szeptember 14-én. (Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd)

Ajánljuk még