Kiemelte: a valódi identitás természete nem az egyéni szubjektivitásban fejeződik ki, az identitás nem merül ki abban, hogy egyénként létezünk.
Az ember intenzíven szociális lényként az identitást tárgyalásokon alakítja ki másokkal. „Folyamatosan meg kell tárgyalni az identitásunkat más emberekkel, (…) ekkor lehetünk mentálisan egészségesek, szorongásmentesek” – fogalmazott. Optimális körülmények között hosszú távú, monogám, gyermekközpontú kapcsolatban, házasságban lehet szerinte mindezt megélni.
A klasszikus házasság transzcendens elköteleződés, amelyben egymást támogatva, orientálva élnek évtizedeken keresztül. Ez a legjobb, ez a jó a közösségnek
– fejtette ki. A család a mentális egészség és identitás egyik formája.
Kapcsolódó tartalom
Fontosnak nevezte, hogy magasabb rendű célnak vessük alá magunkat, a legalapvetőbb felelősség a gyermek iránt van.
A megfelelő struktúra a gyermek körül az a férfi és a nő egyesüléséből származó struktúra, ennek bármiféle alternatívája rosszabb. Törekedni kell ennek az ideálnak a fenntartására, mert ez teszi lehetővé az identitás integritását.
A felelősség felvállalásával olyan értelmet találhat a fiatal az életben, amely átsegíti a nehézségeken.
A házasság pedig dinamikus struktúra, amely harmonikus egyensúlyba tud jutni az őszinte kommunikáció eszközével. Tudatos, felnőtt emberként így képesek leszünk gyermeket világra hozni, a gyermek megérkezése pedig hatalmas lehetőség a felelősségvállalásra.
Ez stabilizálja a házaspárt, rákényszeríti őket arra, hogy a jövőbe nézzenek, és számba vegyék a jövőbeli generációkat. Ők integrálódnak az országon belül, végül egy harmonikus nemzetközi közösségben.
Kapcsolódó tartalom
Ahogy az Egyesült Államokban mondják: egy nemzet Isten alatt, ami a transzcendentális identitásra, az Istennel való kapcsolatra utal, és legalább annyit jelent, hogy az egyén hajlandó felvállalni a felelősséget, hogy éli az életét. Mindez szükséges előfeltétele a hierarchikus struktúra stabilitásának.
A Budapesti Demográfiai Csúcs a demográfiai kérdések legjelentősebb nemzetközi stratégiai fóruma 2015 óta. Idén négy kontinensről mintegy 60 állam- és kormányfő, egyházi vezető, véleményvezér, médiaszemélyiség, gondolkodó, civil szervezeti vezető osztja meg gondolatait arról, miként teremthető biztonságos, kiszámítható jövő a családok, a következő generációk számára.
A kiemelt képen: Jordan B. Peterson kanadai klinikai szakpszichológus előadást tart az V. Budapesti Demográfiai Csúcs első napján a Szépművészeti Múzeumban 2023. szeptember 14-én. (Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd)