Fontos

Femke Bol világcsúccsal nyert 400 méteren a fedett pályás vb–n

Gulyás Gergely: Az ukrán tranzitdíjemelés áll a bezinár-növekedés mögött

| Szerző: hirado.hu
Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter elmondta, a kormány hamarosan dönt a városi csokot helyettesítendő új családtámogatási intézkedésekről. Ukrajna ötszörösére növelte a tranzitdíjat, ezért az üzemanyagárak meredek emelkedésnek indultak. A miniszter elmondta, ennek ellenére decemberre biztosan egy számjegyűre csökkenhet hazánkban az infláció mértéke.

Holnap kezdődik hazánkban az ötödik demográfiai csúcs, ennek kapcsán Gulyás Gergely elmondta, a rendezvényen olyan fontos kérdésekről lesz szó, amelyek Európában nem kapnak súlyuknak megfelelő figyelmet.

A Miniszterelnökséget vezető miniszter kiemelte, számos külföldi vendég lesz jelen, köztük az olasz miniszterelnök, valamint a bolgár elnök is. Magyar részről pedig Novák Katalin köztársasági elnök és Orbán Viktor miniszterelnök mond majd beszédet.

Jelentős előrelépést sikerült elérni, de még nem tartunk ott, ahol tartani szeretnénk a demográfiában – jelentette ki Gulyás Gergely.

A miniszter hozzátette, hogy

az 1,23-as termékenységi arányszámot sikerült feltornászni 10 év alatt 1,59-re, enélkül közel 160 ezer gyermekkel kevesebb született volna.

A kormány napirendre vette azt az előterjesztést, ami a városi csok helyére léphet.

Az ukrán gabonabehozatallal kapcsolatban a miniszter elmondta, a behozatali tilalom szeptember 15-tel lejár, a kormány pedig úgy döntött, hogy ha az Európai Bizottság nem hosszabbítja ezt meg, akkor Magyarország nemzeti hatáskörben fog dönteni erről. Hozzátette: az éhező afrikai országokban kellene segítséget nyújtani, nem az európai és a magyar piacot tönkre tenni, ez nem felel meg az eredeti céloknak. 

A legfontosabb cél, hogy az infláció egy számjegyűre csökkenjen az év végére, ez pedig reális cél, és decemberre biztosan sikerülhet – hangsúlyozta Gulyás Gergely. A miniszter szerint komoly problémát jelent, hogy

Ukrajna ötszörösére növelte a tranzitdíjat, ezért az üzemanyagárak meredek emelkedésnek indultak.

Hozzátette: ez a tranzitdíjemelés ellentmond az ajánlásoknak, és legalább fél százalékkal növelte az inflációt az elmúlt két hónapban.

A napelemekről Gulyás Gergely azt mondta, az elszámolásban történő változás Brüsszel döntései miatt szükségesek, ugyanakkor a kormány elhatározta, hogy akik a létesítésre vonatkozó igényt benyújtották a megadott határidő előtt, azok tíz éven keresztül a korábbi elszámolási rendben maradhatnak. „Bízunk abban, hogy Brüsszel sem fog ebbe belekötni” – fogalmazott a miniszter.


Az egyik legnagyobb mélységben történt tragédia során hajtott végre mentést egy nemzetközi csapat részeként a magyar barlangi mentőszolgálat szeptember 11-én Törökországban. Szentkirályi Alexandra ehhez tolmácsolta a kormány gratulációját.

A kormányszóvivő elmondta, az Európai Barlangi Mentők Szervezete a magyart találta a leggyorsabban mobilizálható olyan egészségügyi csapatnak, amely képes ilyen extrém mélységben mentést végrehajtani. Emlékeztetett, az Olaszországon kívül egyedül Magyarország rendelkezik ilyen csapattal.

Szentkirályi ezzel kapcsolatban arról is tájékoztatott, hogy a kormány mindenben segítette a barlangászokat. A Honvédelmi Minisztérium a lehető legrövidebb időn belül megszervezte a mentők kiutazását, a Külügyi és Külgazdasági Minisztérium pedig azonnal garantálta a szakembereknek a mentéshez szükséges forrásokat.

Gulyás Gergely az M1 kérdésére válaszolva elmondta,

jövő évre a kormány 6, a jegybank 3,5–5,5 százalék közötti inflációval számol.

Szentkirályi Alexandra arról tájékoztatott, hogy a kutatások szerint az online árfigyelőt szeretik az emberek. Egyre nő az oldal látogatásakor eltöltött átlagos idő, mára ez 4 perc 20 másodperc. Eddig 1,2 millióan keresték el, de ez a szám is folyamatosan emelkedik.

A kormányszóvivő elmondta, az is látszik, hogy

az árfigyelő nagyon komoly árversenyt indított el, az elmúlt hetekben 62 termékkategóriából 55-ben csökkentek az árak, átlagosan 7 százalékkal.

Az élelmiszer-infláció pedig a legmagasabb pontjához képest a felére csökkent. A kötelező akciók kapcsán kiszabott bírságok mára meghaladták a 72 millió forintot – folytatta Szentkirályi Alexandra. Aláhúzta: továbbra sincsen kibúvó a szabályok alól, és továbbra sem elfogadható, hogy a multik a magyar emberek rovására nyerészkedjenek.

A kiemelt képen: Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter és Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő a Kormányinfón, 2023. szeptember 13-án. (Fotó: MTI/Balogh Zoltán)

Ajánljuk még