Orbán Balázs kijelentette: Brüsszelt foglyul ejtette a háborúpárti és korrupt elit, az elmúlt időszakban meghozott, elhibázott döntések nagyon komoly károkat okoznak Európának, amelynek versenyképessége egyre romlik.
A megoldást az jelenti, hogy az európai parlamenti választásokon mindenhol Európában – erre van is esély – a jobboldali pártok erősödnek.
Hozzátette: Magyarországon is a jobboldali erők, a Fidesz-KDNP képviselőinek kellene bizalmat kapniuk, „akkor tudnánk az Európai Unióban, Brüsszelben változásokat elérni”.
Kapcsolódó tartalom
„Ez lesz a legnagyobb kérdés a mai kötcsei találkozón” – mondta Orbán Balázs a rendezvényről, amelyen beszédet mond Orbán Viktor miniszterelnök.
Hozzátette, a legfontosabb, hogy a közvélemény-kutatások szerint minden jelentős uniós országban a jobboldal erősödik. „Azt gondoljuk, hogy az úgynevezett jobbközépnek nem a baloldallal kell együttműködnie, mert látjuk, hogy ez milyen eredménnyel jár, az elmúlt öt évben Európa sajnos lejtmenetre került”– jegyezte meg.
Az uniós választásokról hangsúlyozta, a jobboldalnak és a jobbközépnek együtt kell működnie, az később dől el, hogy ehhez a Fidesz-KDNP-nek melyik pártcsaládba kell kerülnie.
Újságírói kérdésre, miszerint Robert Fico korábbi szlovák miniszterelnökben találja-e meg a szövetségest a Fidesz, azt válaszolta: azokban találják meg a szövetségeseiket, akik nemzetek Európájában gondolkodnak.
„Mi nem egy birodalmi Európát szeretnénk, hanem nemzetek Európáját” – húzta alá.
Arra a kérdésre, hogy miért nem hívatták be az orosz nagykövetet azért, mert egy orosz tankönyv az 1956-os forradalom résztvevőit fasisztának nevezte, azt mondta: 1956 hőseivel kapcsolatban egységes álláspont, hogy a magyar nemzet legfontosabb és kitüntetett szereplői, akik minden megbecsülést megérdemelnek. „Ezt elvárjuk minden országtól” – közölte.
A kötcsei találkozót 2004 óta rendezik meg, az idei piknik mottója „Ahol a haza, ott a szabadság”.