Baleset

Halálos baleset történt Dánszentmiklóson

Hollik István: Brüsszel visszatartja a Magyarországnak járó uniós forrásokat, de baloldali szervezeteknek ad pénzt

A Fidesz szerint Brüsszel visszatartja a Magyarországnak jogosan járó uniós forrásokat, ugyanakkor „vígan finanszírozza” a baloldali szervezeteket – erről Hollik István, a kormánypárt kommunikációs igazgatója beszélt csütörtöki videónyilatkozatában.

A politikus a Magyar Nemzet cikkére reagált, amelyben a lap azt írta, hogy a Soros-hálózat működésének átszervezésével az Európai Unió a korábbiaknál jóval nagyobb összegekkel száll be a „tőzsdespekuláns projektjeinek” finanszírozásába.

Kapcsolódó tartalom

Hollik István azt mondta: miközben a „külföldről finanszírozott baloldal” és Brüsszel közösen azon dolgozik, hogy Magyarország ne kapja meg a tanárok béremeléséhez szükséges és a magyar családoknak, vállalkozásoknak járó forrásokat, addig az Európai Bizottság félmilliárd forintot osztott szét magyarországi, de korábban Soros-hálózat által pénzelt „álcivileknek”.

Hozzátette: itt olyan szervezetekről van szó, amelyek „egytől egyig a Soros-hálózathoz kötődnek”, és az elmúlt években mindig „egy követ fújtak a dollárbaloldallal” a migráció, gender téma és a háború kérdésében is.

Brüsszel visszatartja a tanároknak, családoknak, vállalkozásoknak járó forrásokat, de emellett vígan finanszírozza a baloldali szervezeteket” – fogalmazott.

A Fidesz kommunikációs igazgatója azt is hangsúlyozta: a teljes keretösszeg a brüsszeli programban 4 milliárd forint, azaz a következő hónapokban is dőlni fog a lé a baloldalhoz az európai parlamenti és az önkormányzati választás küszöbén.

Ugye nem csak én gondolom, hogy a kettő között van összefüggés?” – tette fel a kérdést Hollik István.

Kapcsolódó tartalom

Ajánljuk még