Aktuális

Átszakadt egy gát, folyik a lakosok evakuálása

Három fő részből áll majd a Planet Budapest 2023

Három fő része lesz az idei Planet Budapest 2023 fenntarthatósági expó és élményprogramnak, amely szeptember 27-én kezdődik a Hungexpo területén – közölte a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány kommunikációs igazgatója hétfőn a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában. Az esemény fővédnöke Áder János volt köztársasági elnök.

Németh Zoltán elmondta, hogy a 2021-et követően másodszor megrendezendő expót, amelynek kísérőrendezvénye a Vértesben már péntek óta tart, a magyar kormány felkérésére rendezik meg.

Az ötnapos rendezvény egyszerre célozza meg a magyar gazdaság hazai tulajdonban lévő, innovatív fenntarthatóság mellett valóban elkötelezett szereplőinek összekapcsolását, valamint egymás, illetve a fogyasztók számára történő megismertetését is.

A szeptember 27-től október 1-jéig tartó rendezvénysorozat egy Planet Expo nevű fenntarthatósági kiállításból,

a fenntarthatóságról szóló, 6500 négyzetméteren zajló „Your Planet” (A te bolygód) interaktív közösségprogramból, valamint egy, a fiatalok számára a fenntarthatóságról szóló élményprogramból áll, amely a „Heroes of the Future” (A jövő hősei) nevet kapta.

Utóbbiról Németh Zoltán közölte, hogy ez előzetes regisztrációval igénybe vehető, fantasztikus, élményközpontú kalandjáték, amely látványvilágával, színészek közreműködésével vonja be az érdeklődő fiatalokat. Ez a magyar szakemberek által kifejlesztett program 75 percig tart 18 helyszínen, a legmodernebb audiovizuális technika segítségével – ismertette.

A hivatalos megnyitást megelőző mínusz egyedik és mínusz kettedik napra elsősorban az iskolás csoportok jelentkezését várják, míg azt követően a programok a nagyközönség számára is elérhetők lesznek – tette hozzá, kiemelve, hogy a korábbi, 2021-es eseményen részt vevők már most elkezdtek jelentkezni, ami jól jelzi az érdeklődést az idei programokra.

Kapcsolódó tartalom

Németh Zoltán ismertetése szerint a programok célja annak bemutatása, „hogyan lehet megmenteni a Földet, hová vezethetnek a mindennapi problémák akkor, ha ma nem teszünk valamit”. A Planet Budapest egyik legfontosabb célja, hogy a fiatalok számára játékos formában mutassák be a fenntarthatóságot – húzta alá.

A kommunikációs igazgató a rendezvény legfontosabb részének a 140 standon megjelenő kiállítást nevezte, jelezve, hogy ezen az élelmiszergazdaság, az élelmiszerfelhasználás idén központi témaként jelenik meg.

Valamennyi nap programja egy Áder János volt köztársasági elnök, az alapítvány kuratóriumi elnökének részvételével zajló beszélgetéssel kezdődik majd.

Ezek közül a kommunikációs igazgató azokat az eszmecseréket emelte ki, amelyeket a korábbi államfő Nagy István agrárminiszterrel, Győrffy Balázs agrárkamarai elnökkel, Czepek Gábor energetikai minisztériumi közigazgatási államtitkárral és Hernádi Zsolttal, a Mol elnök-vezérigazgatóval folytat.

Németh Zoltán ismertetése szerint a Planet Budapest programjain a fenntarthatóság, a zöld finanszírozás, a megújuló energia és energiahatékonyság, a regeneratív mezőgazdaság, a körforgásos vízgazdálkodás, illetve a szennyvízkezelés, a fenntartható csomagolás és a fenntartható egyetemek platformja témaköreiben keresik a megoldásokat.

A programokról további információk ide kattintva érhetőek el – ismertette a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány kommunikációs igazgatója.

A kiemelt kép illusztráció.

Ajánljuk még