Aktuális

A hőségriadó miatt módosul az atlétikai vb szerdai programja

Átadták a felújított komlódtótfalui Becsky-Kossuth-kúriát

Átadták kedden a felújított komlódtótfalui Becsky-Kossuth-kúriát, amelyben az épület és a környék történetét bemutató kiállítás is várja az érdeklődőket.

Az államosítás és a természeti katasztrófák következtében leromlott állapotú épületet és környezetét a felújítás után keddtől eredeti formájában tekinthetik meg az érdeklődők – közölte a felújítást koordináló Nemzeti Örökségvédelmi Fejlesztési Nonprofit Kft. (NÖF) az MTI-vel.

A helyszínen látható a Régi históriák a tekintetes urakról című tematikus kiállítás is, amelyben korabeli műtárgyak, különböző infógrafikai tartalmak és interaktív eszközök segítségével ismerhetik meg a látogatók a vidéki köznemesi életmód jellemzőit, az egykori építkezés egyes folyamatait. A kúria udvarán a majorságban folyó munkáról, az udvarház és az uradalmi cselédek mindennapjairól és az ott élő állatokról, istállókról kaphatnak ízelítőt a látogatók.

A kúria épületének felújítása 2020 és 2023 között, mintegy 658 millió forint vissza nem térítendő európai uniós és 50 millió forint hazai forrásból valósult meg.

A Nemzeti Kastélyprogram és a Nemzeti Várprogram keretein belül országosan összesen 18 kastély és 12 vár újul meg.

A kiemelt kép illusztráció.

Ajánljuk még