Aktuális

Izgalmas programokkal várják a látogatókat március 15-én Budapesten és vidéken egyaránt

Kövér László: A hit és az összetartozás erejével szemben minden fegyver, pénz és propaganda hatástalan

A pálos rend sorsa a történelmi bizonyság arra, hogy a hit és az összetartozás erejével szemben minden fegyver, pénz és propaganda hatástalan. Ezért a hargitafürdői pálos kolostor felszentelése örömhír minden jóakaratú európai ember számára – jelentette ki Kövér László, az Országgyűlés elnöke vasárnap a székelyföldi Hargitafürdőn.

A politikus a magyar kormány támogatásával épült pálos kolostor felszentelésén vett részt. Ünnepi beszédében felidézte: közel 800 éve a Pilis volt a magyar alapítású szerzetesrend bölcsője, majd „lélekben és lélekszámban is kiteljesedett a Kárpát-medencében.” Emlékeztetett a lengyelországi Jasna Górában való megtelepedésre, és arra, hogy 1352-ben Csíksomlyón is jelen voltak.

„A csíksomlyói Szűz Mária és a czestochowai Fekete Madonna megoltalmazta a pálosokat azokkal az erőkkel szemben, amelyek meg akarták semmisíteni őket” – mondta.

Kapcsolódó tartalom

A hargitafürdői kolostor felszentelése jeles társakkal, jeles helyen és jeles időben, a keresztény magyar állam megalapításának születésnapján történik – közölte. Hozzáfűzte: ezer év távlatából látni, hogy Szent István nélkül nem jöhetett volna létre a keresztény Magyarország, és az egyetlen magyar alapítású szerzetesrend.

„Mindenkor, így ma itt, a Hargita fenyvesei között is kegyelettel gondolunk első királyunkra, tudván, hogy iránta érzett örök hálánkat úgy tudjuk a legjobban leróni, ha az előttünk álló időkben is hűségesek maradunk az ő hitéhez, méltóak az általa megtestesített eszményhez, és állhatatosak a művének védelmezésében” – fogalmazott Kövér László.

Úgy vélte, Európa történetének értelmezése és jövőjének fürkészése két filozófiai szemlélet közötti választásban rejlik. Az egyik Friedrich Nietzsche gondolata, miszerint „Isten halott!”, a másik pedig Martin Heideggeré: „Már csak egy Isten menthet meg bennünket”.

A fideszes politikus szerint korunk emberének az önmagától, otthonától és gyökereitől való elidegenítése úgy kezdődik, hogy el akarják idegeníteni Istentől. Ezért napjainkban a legfőbb kérdés az, hogy az ember megöli vagy élteti magában az Istent – jelentette ki. A válaszadásban a csendesen szemlélődő pálosokat Európa és Magyarország elöljáróinak kell tekinteni, mert végigjárták a megtisztulás, a megvilágosodás és a tökéletesedés útját – fűzte hozzá.

Ünnepi beszédében hangsúlyozta: Európának is mielőbb el kell indulnia a megtisztulás útján, amit csak az igazság felismerésével, megvallásával és kimondásával lehet. „Ahogyan az egyes ember, úgy maga Európa is csak így érheti el a maga legbelsőbb szabadságát” – mondta Kövér László.
Meglátása szerint ehhez Európának fel kell ismernie és ki kell mondania az igazságot „a földrészen kívüli erők által kiprovokált tragikus európai háborúról, annak céljairól és következményeiről”, mert ha nem teszi, újabb európai háborúkat fognak kirobbantani.

Hozzátette, hogy Európának „a földjének megszállását, és a kultúrájának megszüntetését, társadalmai rendjének szétverését célzó szervezett bevándoroltatásról” is ki kell mondani az igazságot, különben az európai emberek nagy része számbeli kisebbségbe fog szorulni szülőföldjén.

„Az európai életmód és értékrend felszámolását célzó identitás-terrorizmusról” is ki kell mondania az igazságot – mondta -, különben az európai embereket, nemzeteket „kiforgatják önmagukból, elidegenítik önmaguktól, meghasonulásba és kiszolgáltatottságba taszítják”.

„A keresztény Európa csak így védheti és őrizheti meg önmagát, csak így maradhat az európai embereké. Ha nem ezt teszi, Európa és népei Isten gyilkosainak prédájává válhatnak az előttünk álló évszázadban” – zárta beszédét Kövér László.

Kovács Gergely gyulafehérvári római katolikus érsek az államalapító Szent István király példájának követésére szólította a híveket, hozzátéve, hogy tetteiknek is igazolnia kell hitüket.
Arnold Chrapkowski, a pálos rend generálisa emlékeztetett: a szerzetesek Isten lelkét hordozzák, és ezt a lelkületet kell kisugározniuk, majd Szent Pál ereklyéjét ajándékozta a kolostornak.

Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára megköszönte a pálosok nemzetépítő szolgálatát és a magyar kormány támogatásáról biztosítva őket.

A helyiek támogatását hangsúlyozta Borboly Csaba Hargita megyei tanácselnök és Korodi Attila csíkszeredai polgármester is, kérve őket, hogy imáikkal erősítsék a közösséget.

Bátor Botond, a hargitafürdői rendház vezetője megköszönte az építkezés során nyújtott támogatást. Elmondta: a Boldog Özséb által alapított rend 2014-ben tért vissza Erdélybe, és telepedett le Hargitafürdőn. A kolostort 2020-ban kezdték el építeni a magyar kormány támogatásával.

Kiemelt kép: Kövér László, az Országgyűlés elnöke (fotó: MTI/Vasvári Tamás).

Ajánljuk még