Aktuális

Vasárnap hajnalban óraátállítás! Így módosul egyes vonatok és buszok menetrendje

Ünnepel a baloldali városvezetés: felavatták Karácsony mentőket akadályozó karóit

Egy kisebb ünnepséget szervezett a budapesti városvezetés az Üllői úti sávelválasztó karók felavatására. Miközben a városvezetésen és a kerékpáros klubon kívül mindenki kifogásokat emelt az intézkedés ellen. A legnagyobb problémát a mentőknek okozza az intézkedés. A mentőautók eddig gyorsan haladhattak a buszsávban, a gyorsaság pedig az életmentés egyik legfontosabb eszköze.

Kerékpárral indultak el az Üllői út felé az újonnan kialakított, védett kerékpársávok avatójára délután a Magyar Kerékpárosklub tagjai. Politikusok is nyeregbe ültek, így például a párbeszédes Jámbor András is.

Kapcsolódó tartalom

Ezt megelőzően a részvetők a Népligetben gyülekeztek, ahol Balogh Samu, a főpolgármester kabinetfőnöke méltatta az intézkedést. A kabinetfőnök leszögezte, hogy a Budapest belvárosában hozott forgalmi változások mindenki számára jók. Az oszlopokkal elkülönített biciklisávokról azt mondta: az intézkedés „történelmi”, hiszen korábban ilyen még nem volt.

Kapcsolódó tartalom

„Az Andrássy úton a ’90-es években létrejött valami hasonló, de az sok sebből vérzett ehhez képest, nem volt elég hely. Itt talán a legfontosabb az, hogy bőven elférnek a biciklisek ezekben a sávokban” – magyarázta a főpolgármester kabinetfőnöke.

Budapest vezetése néhány hete döntött arról, hogy az Üllői úton és a Váci úton kialakított biciklisávokat az aszfaltba rögzített oszlopokkal elkülöníti. Szerintük az intézkedés jól működik.

A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) keddi közleményben azt írta: a védett kerékpársávoknak köszönhetően ma már könnyebben, biztonságosabban lehet megközelíteni a sugárutak mentén lévő üzleteket, irodákat, egyetemeket, múzeumokat, busz- és vasútállomásokat.

Csakhogy az autósok mást mondanak

Szerintük az útvonalon állandósultak a dugók. Az autósok mellett pedig az Országos Mentőszolgálat is fellázadt. Ők arra hívták fel a figyelmet, hogy a rögzített oszlopok miatt a betegekhez és a bajban lévőkhöz érkező mentőautók nem tudnak elég gyorsan haladni, megállni pedig szinte lehetetlen a környéken.

Kapcsolódó tartalom

A főpolgármester kabinetfőnöke ezt máshogy gondolja, szerinte szeptembertől sem lesznek nagyobb dugók, főleg nem a bicikli sávok miatt. Szerinte a buszokat is legfeljebb csak az autók lassíthatják majd.

A Városháza üldözi az autósokat

Az intézkedés körül közben egyre nagyobb a felháborodás, tiltakoznak a taxisok is. Szerintük minél több forgalmi sávot alakítanak át, annál több és állandóbb lesz a dugó, de ez már most is látható és tapasztalható Budapesten. Az Országos Taxis Szövetség elnöke az M1-en arról beszélt: a biciklisávok kialakítása is átgondolatlan volt, a karók pedig kiszorítják a közlekedésből az autós társadalmat.

Kapcsolódó tartalom

„A főpolgármesteri hivatalnak le kellene ülnie a közlekedés résztvevőivel. De nem csak egy bizonyos réteggel, vagy csak azokkal, akiknek ők valamilyen üzenetet szeretnének megfogalmazni ezzel kapcsolatban. Értem én a politikát, hogy most az a jó, ha bicikli van mindenhol. Na de azért lássuk be, hogy nem tud mindenki biciklizni, nem tud és nem is akar mindenki rollerrel közlekedni” – magyarázta Metál Zoltán, Országos Taxis Szövetség elnöke. Hozzátette: párbeszédre lenne szükség. A Városháza az intézkedéseivel jelenleg üldözi az autósokat, ez pedig elfogadhatatlan.

Kiemelt kép forrása: M1

Ajánljuk még