A gyerekek és Youhuu, az atlétikai világbajnokság kabalafigurája próbálhatták ki elsők között a belvárosi szurkolói zóna különféle elemeit. Az Erzsébet téren felépült létesítményben szinte minden a sportról és az élményekről szól, speciális eszközök segítségével több atlétikai sportágat is kipróbálhatnak a látogatók.
Megtapasztalhatják például azt, hogy milyen, amikor a rúdugrók hatméteres magasság fölött járnak.

„Ki lehet próbálni a különböző versenyszámokat, akár be lehet térdelni egy rajtgépbe, és elrajtolni azzal a technikával amivel majd 100 méteres síkfutók fognak augusztus 20-án délután vagy este. Meg lehet próbálni felugrani 6 méter 22 cm-re, ami a svéd Armand Duplantisnak a világcsúcsa rúdugrásban. Elképesztő magasság, de itt megoldjuk, hogy biztonságosan és szórakoztató módon ezt ki lehessen próbálni” – mesélte Baji Balázs Európa-bajnoki ezüstérmes gátfutó, a Nemzeti Sportügynökség vezérigazgató-helyettese.
Kapcsolódó tartalom
Akik ki is próbálják a különböző mozgásformákat, pontokat kapnak, amiket aztán ajándéktárgyakra válthatnak be.
A legtöbb sportágat kipróbálók pedig minden nap nyereményjátékban vehetnek részt. Németh Balázs, a világbajnokság szervezéséért felelős cég vezérigazgatója az M1-nek azt mondta: a cél az, hogy minél több élményt kapjanak a kilátogatók.
„Csak rá kell nézni azoknak a gyerekeknek az arcára, akik itt voltak ma velünk, és kipróbálhatták akár a sportmozgásokat, találkoztak Youhuu-val a rackajuhhal, a kabalával.
„Én mosolygós, jókedvű, vidám gyerekeket és idősebbeket láttam. Remélem, hogy hazaviszik ezt az élményt magukkal, ami segít abban, hogy továbbra is sportos, egészséges életmódot éljenek”
– mondta Németh Balázs.
Kapcsolódó tartalom
A budapesti atlétikai-vb legfőbb céljai közé tartozik, hogy legyen hagyatéka, és évek múlva is érezhető legyen a világesemény hatása. Szeretnék ha minél több embernek válna élete részévé a rendszeres sportolás. Erről Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár beszélt a Híradónak.

„Szerintem akkor lehet hagyatékról beszélni, ha minél több élményt adunk az embereknek. Mi olyasfajta élményt szeretnénk elsősorban adni, ami a sporthoz köthető, a sportból eredeztethető. Olyan élményt szeretnénk adni neki, aminek a hagyatéka az lesz, hogy az életük részévé válik a sport” – fogalmazott az államtitkár.
Kapcsolódó tartalom
Az ingyenesen látogatható belvárosi szurkoló zóna egészen augusztus 27-ig, a világbajnokság zárónapjáig várja a vendégeket.
Kiemelt képen: Érdeklődők kipróbálják a versenyszámok installációit az atlétikai világbajnokság belvárosi szurkolói zónájának megnyitóján az Erzsébet téren 2023. augusztus 15-én. A zónában exkluzív programokkal, nyereményekkel, egyedi ajándéktárgyakkal és további meglepetésekkel várják a látogatókat. (Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt)