Gyász

Elhunyt Gát György

Több embert dohánylopáson értek Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében a pénzügyőrök

A dohánytermés betakarítását ellenőrizték a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai, amikor több embert is lopáson kaptak Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében, a több száz kilogramm dohányt lefoglalták, az elkövetőkkel szemben eljárás indult – tájékoztatta a NAV Bevetési Igazgatósága kedden az MTI-t.

A közlemény szerint az egyik esetben egy dohánylevelekkel teli zsákot cipelő idős asszonyra lettek figyelmesek a pénzügyőrök, hazáig kísérték, ahol kiderült, hogy a padláson tetőlécekre fűzve szárította a leveleket, amelyeket aztán a hálószobában és a fatárolóban dolgozott fel. Több mint kétszáz kiló dohánylevél került elő a lakásból.

Kapcsolódó tartalom

Néhány nappal később a rendőrség hívta fel a NAV munkatársainak figyelmét egy 26 éves férfira, akinek házában dohányvágó állványt, fóliázó gépet, mérleget és darálót is találtak, a 84 kilogramm „fogyasztási dohány” és több mint nyolcvan kiló dohánylevél mellett.

A járőrök a dohánytermékeket lefoglalták, az elkövetőknek lopás, jövedéki törvénysértés és költségvetési csalás miatt is felelniük kell

– közölte a NAV.

Felhívták a figyelmet arra, hogy dohánytermék csak a NAV által nyilvántartásba vettek között értékesíthető közvetlenül; dohánylevél „napszámos” munkavégzés ellenértékeként sem adható át az idényjellegű munkát végző munkavállalóknak.

A kiemelt kép illusztráció.

Ajánljuk még