Aktuális

Elcsatangolt otthonról a 3 éves kisfiú Debrecenben, nagy szerencsére arra jártak a rendőrök

Potápi Árpád János: Fiatalok nélkül nincsen nemzetpolitika

Fiatalok nélkül nincsen nemzetpolitika, ezért is fontos támogatni az ifjúságnak szóló rendezvényeket, fesztiválokat – jelentette ki a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára az erdélyi Torockón.

Potápi Árpád János szombaton este a nyolcadik alkalommal megszervezett Double Rise fesztiválra látogatott el a Fehér megyei településre, melynek a nemzetpolitikai államtitkárság az egyik fő támogatója. A magyar közmédiának nyilatkozva elmondta: azért tartja fontosnak a rendezvény támogatását, mert Erdélyben sok fiatalt érdekel és jó látni, hogy már Magyarország szinte minden térségéből és a többi határon túli régióból is sokan jönnek ide szórakozni.

Rámutatott, amiatt is fontos a torockói rendezvény, mivel, bár Torockó és Torockószentgyörgy magyar többségű település, Fehér megye és a közeli Kolozs megye szórvány.

„A szórványmagyarságot is erősítjük ezekkel a rendezvényekkel”

– hangsúlyozta a nemzetpolitikai államtitkár.

Potápi Árpád János emlékeztetett, hogy Torockón évente két-három rendezvény is van, mely több száz kilométerről idevonzza a magyar embereket, elsősorban a magyar fiatalokat. „Nemzetpolitika nincsen fiatalok nélkül, és fontos kulturált színteret biztosítani számukra a szórakozásra” – mutatott rá. Szerinte ezért örvendetes, hogy nyolcadik alkalommal tudták meg a fesztivált, és a járványidőszak után egyre többen térnek vissza. Az összművészeti fesztivál családias jellege is egyre erősebb, sokan, akik az első kiadásokon részt vettek, ma gyerekeikkel térnek vissza, ami szintén jó irány – tette hozzá.

Nagyon fontos, hogy a magyar kultúrát megtartsuk és megerősítsük, ezért a fesztiválon a magyar népzenének, néptáncnak is helye van – mondta az államtitkár az MTI-nek. Hozzátette, bár a fiatalok nagy zöme nem emiatt jön, ha népzene, néptánc, táncház is szerepel a programban, jó részüket bevonzza. „Párhuzamosan tudják erősíteni egymást ezek a területek, ahogy a többi rendezvény is” – mondta az államtitkár a fesztivál többi programjára, színházi előadásokra, irodalmi beszélgetésekre utalva.

A torockói Double Rise fesztivál szombati zárónapján a folkudvarban helyi hagyományőrzők kalotaszegi és környékbeli táncokat mutattak be a Tokos Zenekar kíséretében, a nagyszínpadon az Analog Balaton, a 30Y és a Margaret Island koncertezett.

Kiemelt kép: Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára. (Fotó: MTI/Kiss Dániel)

Ajánljuk még