
Délelőtt még többnyire napos, fátyolfelhős idő valószínű, majd a nap második felében északnyugat felől megnövekszik, megvastagszik a felhőzet.
Kora délután északnyugat felől hidegfront érkezik. A fronthoz társuló zivataros csapadékrendszer előbb az Alpokalja, Kisalföld térségét éri el, majd kelet felé fejlődve késő estig a Duna-Tisza közére is átterjed. Nyugaton több helyen hullhat 20-30, az intenzívebb zivatarokban 40 milliméter feletti csapadék.
Az északnyugatira forduló szelet többfelé kísérheti 50-65, zivatarban helyenként 70-90 kilométer/órás szélroham.

Zivatarok kialakulása nagyobb számban a késő délutáni, esti órákban várható délnyugaton. Leginkább az Alpokalja, Zala, Somogy térségében heves zivatarban 90 kilométer/óra feletti szél és nagy méretű jég is kialakulhat. A front késő este gyengülő intenzitás mellett halad kelet, délkelet felé, mögötte stabilizálódik a légkör, mérséklődik a szél.
A legmagasabb nappali hőmérséklet 26, 32 fok között valószínű. Késő estére 18 és 25 fok közé csökken a hőmérséklet, a nyugati tájakon mérhetjük az alacsonyabb értékeket – olvasható az Országos Meteorológiai Szolgálat honlapján.