Fontos

Femke Bol világcsúccsal nyert 400 méteren a fedett pályás vb–n

Villámcsapás miatt leégett háztető, kidőlt fák – országszerte komoly károkat okozott a vihar

Heves zivatarokkal érkezett meg itthon a hidegfront: napközben a fél országra harmadfokú figyelmeztetést adtak ki a viharok miatt, több helyen a károk is jelentősek. Balatonfüreden villám csapott egy házba, leégett a teteje. Csongrád-Csanádban fák dőltek ki, máshol a leszakadt vezetékek miatt nem volt áram. Éjfélig még bárhol lecsaphatnak a zivatarok, nyomukban pedig akár 15 fokkal is hűvösebb lehet.

Nyoma se maradt a nádtetőnek ezen a balatonfüredi nyaralón. Kedd hajnalban égett le, miután villám csapott az épületbe. A ház lakója, egy idős asszony most a szomszédoknál kénytelen meghúzni magát.

Négy órakor arra ébredek, hogy egy hatalmas csattanás volt, és nagyon közelinek tűnt, ezért kijöttem az erkélyre, és megnéztem, hogy mi újság van, de akkor már a nád valószínűleg éghetett, mert ilyen kis pernyék jöttek lefelé, égő pernyék” – nyilatkozta a nő.

Kapcsolódó tartalom

Szentest sem került el a vihar. Ezt az út mellett parkoló autót órákon át próbálták kiszabadítani a tűzoltók a lombok rabságából.

Az erős szélben tucatnyi fa dőlt ki, amelyek utakat torlaszoltak el.

A szentesi hídnál órák hosszat állt a forgalom. Másutt kábelek szakadtak le a hatalmas szélben. Az egyik üdülőtelken villanyvezetékek rongálódtak meg.

A viharban kidőlt fát távolítanak el az útról tűzoltók Nagykanizsán 2023. június 23-án (Fotó: MTI/Varga György)

Több ház is megsérült, nemcsak a tetőszerkezetük, hanem volt, ahol áramszünet is volt. Csongrád településen sem más a helyzet, távközlési kábelek sérültek meg, illetve a Köröstoroki üdülőtelepen volt rengeteg leszakadt fa, a tűzoltók egyébként reggel hét-nyolc óra fele már minden kárt elhárítottak” – közölte az M1 helyszíni tudósítója.

Kapcsolódó tartalom

Az egyik szentesi utcát is megtépázta a vihar. A parkolók még reggel is használhatatlanok voltak. De az épületek is megsérültek. Egy ház például olyannyira, hogy egész éjjel nem volt benne áram.

Szentgotthárdon hatalmas jéggel érkezett a lehűlés. Akárcsak a Bakonyban, ahol cseresznyenagyságú darabok potyogtak az égből.

A baranyai Marocsát ugyan napokkal ezelőtt sújtotta vihar, de még most is dolgoznak a helyiek: próbálják menteni a menthetőt.

Egy, a Híradóban bemutatott háznak szinte teljesen újra kell rakni a tetejét, annyira megrongálódott. Több, mint 150 épület jutott erre a sorsra. A helyiek kétségbeestek, hiszen szinte senkinek nincs biztosítása.

Mire jöttek a katasztrófavédelmisek segíteni, addigra mi már szedtük a cserepeket, és azért a megmaradt épekkel próbáltuk a lyukakat tömni, úgyhogy mi annyira nem áztunk be, mint a többiek, a konyhám, fürdőm az leázott, de hála égnek a szobák azok nem” – mondta egy helyi asszony.

Kapcsolódó tartalom

Az ökumenikus segélyszervezet egymillió forintos gyorssegélyt gyűjtött a település lakóinak. 3500 folyóméternyi tetőlécet ajánlottak fel a környékbeli cégek, ezt hozták most el a falunak.

Nagyjából tíz ház befóliázására elegendő ez a tetőlécezés és próbálunk további adományokat gyűjteni azért, hogy további károsultaknak tudjunk segíteni” – nyilatkozta Nagy Ákos, a Ökumenikus Segélyszervezet humanitárius koordinátora.

A viharok egy időre véget vetettek a kánikulának. A következő egy-két napban 30 fok alatti csúcshőmérséklet lehet országszerte.

Ajánljuk még