Gyász

Elhunyt Gát György

„Szerencsésnek mondhatom magam, hogy magyar zsidó vagyok”

| Szerző: Vizvári Soma
Most, hogy a Mazsihisznek új elnöke van, lezártnak tekinti a múltat Róna Tamás, az alföldi régió főrabbija, aki nemrég újra a Rabbitestület elnöke lett. A főrabbi a kiskunhalasi zsinagógában fogadta a hirado.hu munkatársait, és többek között arról mesélt, hogyan lett tősgyökeres budapestiből kecskeméti, valamint elárulta, mire lenne szüksége a vidéki zsidóságnak a fennmaradáshoz. Beszélgetésünk során – melyet egy gyerektáborba csöppenve folytattunk le – olyan történetet is megismertünk, melyben a pápai zsidók, hazafias érzelmektől túlcsordulva, fedetlen fővel énekelték el a himnuszt a zsinagógában. De hallottunk erdélyi zsidókról is, akikre azért nehezedik máig nyomás, mert ragaszkodnak magyar anyanyelvükhöz. A főrabbi ezen kívül elárulta, milyennek látja az európai kontinenst, ha a vallásmegtartó erejéről van szó.

– Ahogy bejöttünk ebbe a gyönyörű zsinagógába Kiskunhalason, felfigyeltem egy síszemüvegre az egyik padon. Ugye ez nem valami szertartáskellék?

– Természetesen nem (nevet). Mint észrevette, a zsinagóga telkén épp egy többnapos, ottalvós nyári gyerektábort tartunk. És miért is lenne meglepő, hogy ilyenkor egy síszemüveg tűnik fel a legváratlanabb helyeken, ugye?

– Az jutott eszembe erről, amikor a budapesti Nagymező utcában sétálgatva az Avillai Nagy Szent Teréz Plébániatemplom udvarára benézve felfigyeltem rá, hogy a templom oldalsó bejárata fölé be volt ragadva egy piros pöttyös labda.

– A templom, aminek a környékén pöttyös labdák, vagy netán síszemüvegek kerülnek elő a nyár kellős közepén, az él és élni fog, ebben biztosak lehetünk. Ezért is nagyon fontos, hogy már tizenöt éve szervezünk nyári táborokat. Természetesen a kapuink minden gyermek előtt nyitva állnak. Egyrészt van rengeteg vallástól független foglalkozás, de közös imádkozásokat is tartunk, és természetesen igyekszünk minél több mindent megtanítani a judaizmusról a gyerekeknek. Ilyenkor észre sem veszik, hogy majd’ hatezer éves történetről beszélünk.

„A templom, aminek a környékén pöttyös labdák, vagy netán síszemüvegek kerülnek elő a nyár kellős közepén, az él és élni fog, ebben biztosak lehetünk.” – A képen a kiskunhalasi zsinagóga udvara (fotó: hirado.hu/Horváth Péter Gyula)

– Nehezebb vidéken a zsidó hagyományt és hitet ápolni, mint Budapesten?

– A fővárosban egy sokszínű zsidó közösség létezik, sok program, kulturális esemény közül tudnak választani a hívek. Vidéken egy sokkal homogénebb közösség található, ideális esetben imaházzal, de kevesebb kulturális lehetőséggel. Ha viszont éves távlatban nézzük, számos olyan lehetőség akad – szabadegyetemek, fesztiválok, gyermek- és családi táborok alkalmával –, ahol a budapesti és a vidéki zsidóság tagjainak lehetősége van találkozni és együtt megélni a hitet. Mondhatom, hogy a szó jó értelmében vett társadalmi, közösségi nyomásra alakult meg 2020-ban a ZSIMA, vagyis a Magyarhoni Zsidó Imaegylet, melynek elnökeként is fő feladataim közé tartozik ennek a vallási és kulturális életnek a fellendítése határon innen és túl. A rendszerváltás előtt sokkal kevesebb ilyen lehetőség volt. Ezért is fontos a Rabbitestület, a rabbik és kántorok munkája, akiknek az a dolguk, hogy a hitélet megerősítése mellett, minél több vallási és kulturális eseményt, kiállítást, könyvet juttassanak el azoknak a testvéreinknek, akik szeretnék mélyen megélni vallásukat. Azt azonban

nem hallgatom el, hogy az utóbbi időben a fővárosi zsidóság irányába többször kifejeztem aggodalmamat.

Gyakran érkeznek hozzám olyan hírek, hogy üresek a budapesti zsinagógák. Legutóbb egy ifjú rabbi avatásán is alig pár tucat ember jelent meg. Bízom abban, hogy az új Mazsihisz-elnök, Grósz Andor ígéretéhez híven elhozza a békét, és ez a zsidó hívek hitét is megerősíti.

„A gyerek ugyanis nemcsak magát fogja behozni a zsinagógába, hanem a szüleit és a nagyszüleit, meg persze később a saját gyerekeit is.” – A képen a kiskunhalasi zsinagóga udvara (fotó: Hirado.hu/Horváth Péter Gyula)

– Nem titok, hogy az előző elnökkel, Heisler Andrással nem volt felhőtlen a viszonya.

– Valóban nem tartoztam az előző elnök baráti körébe, mivel egészen eltérő nézeteket vallottunk sok fontos dologban. Mindazonáltal most, hogy új elnök van, számomra mindez már a múlt. Lezártam. Amiket eddig ezzel kapcsolatban a nyilvánosság előtt kifejtettem, persze mind tartom továbbra is.

Most az előttünk álló legnagyobb feladat a romeltakarítás,

a remény megerősítése, és a hajó visszafordítása a megfelelő, vagy még jobb szóval kifejezve, a méltó irányba.

„Bízom abban, hogy az új Mazsihisz-elnök, Grósz Andor ígéretéhez híven elhozza a békét.” – Róna Tamás főrabbi a kiskunhalasi zsinagógában (fotó: hirado.hu/Horváth Péter Gyula).

– Nemrég, az új Mazsihisz-elnök megválasztása után a Rabbitestületnek ismét ön lett az elnöke. Pontosan mi a szerepe ennek a szervezetnek?

– A magyar neológ zsidó vallási világ legmagasabb döntéshozatali szerve a Rabbitestület, a klérus. Egyben kamarai és érdekvédelmi feladatokat is ellát. Evidens módon a rabbik és más zsidó egyházi személyek munkáját segítjük együttműködve a világi vezetéssel, és igyekszünk megtalálni azokat a közös platformokat, melyeken keresztül a társadalom legszélesebb köréhez vallási hovatartozástól függetlenül el tudjuk juttatni a zsidóság értékeit és szépségeit. Emellett persze számos döntési funkcióval is rendelkezünk. Vallásjogi kérdéseket vitatunk meg, új irányokat jelölünk ki, lehetőségeket tárunk fel. És nem utolsó sorban: támogatjuk, delegáljuk a vallási funkcionáriusokat országosan.

– Van rá esély, hogy újra felvirágzik a vidéki zsidó élet?

– Jelenleg a magyar zsidóság egyik virágkorát éli. Számtalan zsinagóga újult meg, zsidó hittankönyveket adtunk ki gyerekeknek, a holokauszt után eltűnt közösségek élednek újjá, erősödik a vallási élet. A magyar állam rengeteget tesz az egyházakért, és ez az életben maradásunkat jelenti.

Kapcsolódó tartalom

És biztos vagyok benne, hogy el fog jönni az a pillanat, hogy nem csak Budapesten fog működni formális zsidó oktatási intézmény, hanem vidéken is. A kormány 2012-ben óriási lehetőséget adott az egyházaknak azzal, hogy oktatási intézményeket vehettek át a kis- és nagy egyházak, a magyar neológiának pedig élnie kell ezzel a lehetőséggel.

Ha évszázados távlatokban gondolkodunk és hosszútávon akarjuk biztosítani a fennmaradásunkat, ahhoz nélkülözhetetlenek a formális oktatási intézmények.

A gyerek ugyanis nemcsak magát fogja behozni a zsinagógába, hanem a szüleit és a nagyszüleit, meg persze később a saját gyerekeit is. Ha megnézzük, az utóbbi 10–12 évben számos zsinagóga újult meg határon innen és túl. Ebben a kormány rengeteg segítséget nyújtott. Nem véletlenül hangsúlyoztam mindig is, hogy a zsidóság szerves része a magyar nemzetnek. Most olyan útra léptünk, amelyen a vidéki zsidóságnak minden esélye megvan a felemelkedésre.

„Most olyan útra léptünk, amelyen a vidéki zsidóságnak minden esélye megvan a felemelkedésre.” – Róna Tamás főrabbi a kiskunhalasi zsinagóga karzatán (fotó: Hirado.hu/Horváth Péter Gyula)

– A holokauszt alatt – ne szépítsük, amit nem lehet és nem is szabad – szinte a teljes vidéki zsidóságot deportálták és nagyon kevesen tértek vissza a haláltáborokból, az ő leszármazottjaik pedig – gondolom – könnyebben el is szakadtak a zsidó gyökereiktől, hiszen nem volt egy nagy közösség, amelyben aktívan ápolhatták a hagyományaikat, gyakorolhatták a vallásukat.

– Valóban kevesebb lehetőségük volt erre a lágerekből visszatért őseinknek, de azért tudunk említeni olyan zsidó vallási vezetőket, akik a kommunizmusban is sikereket értek el munkájukkal, például Schweitzer József, Domán István vagy Raj Tamás főrabbikat. Sok nevet említhetnék még, akik az előző rendszerben kiválóan végezték a szolgálatukat. Kitartó munkájuknak számtalan gyümölcse lett.

– Mondana egy példát?

– Idén volt az első olyan alkalom, hogy a Kecskemét által rendezett Múzeumok Éjszakáján a Kecskeméti Hitközség is programot tudott tartani. Egy kiváló képzőművész, aki sok szálon kötődik a zsidósághoz, felvette velünk a kapcsolatot és felajánlotta, hogy berendezne egy kiállítást a hitközséghez tartozó kecskeméti régi zsinagógában, ami gyönyörű épület. Estétől hajnalig nyolcszáz vendége volt a tárlatnak. Nagyon sokféle visszatérés létezik, számtalan úton kereshetjük a gyökereinket, és mindenkinek az életében máskor jön el az az együttállás, hogy rászánja magát az első lépésre.

Mindig van esély a zsidó reneszánszra, amíg csak egy zsidó is él. Kiskunhalasra mindössze öt család tért vissza a Holokauszt után, de nekik köszönhetjük, hogy ez a gyönyörű, kétszázötven éves zsinagóga, ahol most beszélgetünk, még mindig áll.

„Mindig van esély a zsidó reneszánszra, amíg csak egy zsidó is él.” – Róna Tamás főrabbi a kiskunhalasi zsinagógában (fotó: Hirado.hu/Horváth Péter Gyula)

– Hogy jut el odáig egy tősgyökeres budapesti, hogy vidéken, az Alföldön vállal szolgálatot? Jól gondolom, hogy nem ez volt a legkényelmesebb út, amit választhatott volna?

– 1997 környékén, rabbinövendék koromban kérdezte meg az egyetem vezetője, hogy lenne-e kedvem Kecskemétre járni tanítani, imádkozni, én pedig igent mondtam. Körülbelül tíz évvel később mint rabbi költöztem ide a feleségemmel.

Nem volt könnyű döntés, a feleségem és én is budapestiek vagyunk. Sok mindent és sok mindenkit magunk mögött kellett hagynunk, de végül nem bántuk meg, hogy hallgattunk az Örökkévaló hívására.

Az ő kegyelméből, mire idejöttem, a közösség már nagyon várt. Szintén a teremtő kegyelméből a városi lelkészkörökben kiváló katolikus, református, evangélikus, baptista, adventista kollégákat ismerhettem meg, sokat tudtam tőlük tanulni. Ma már teljesen ide tartozunk, a gyerekeink is ide születtek.

– Jól tudom, hogy nem kis területért felel?

– Az alföldi régió főrabbijaként a legszűkebb értelemben véve hat hitközségben látom el a szolgálatot folyamatosan, heti szinten. Ha azokat is belevesszük, ahol havonta kéthavonta van alkalmam eljutni, akkor már egy tucat közösségről beszélünk. De olyan hely is van, ahol évente kétszer-háromszor jelenek meg, így már azt mondhatjuk hogy több, mint három tucat hitközségben végzem a szolgálatomat.

„Ma már teljesen ide tartozunk, a gyerekeink is ide születtek.” – Róna Tamás főrabbi a kiskunhalasi zsinagóga kertjében (fotó: Hirado.hu/Horváth Péter Gyula)

– Gondolom, a közösség építéséhez nem volt elég jól megkomponált teológiai előadásokat tartani.

– Nagyon fontos, hogy ne gondoljuk, elég kinyitni a zsinagóga ajtaját és várni, hogy majd bejönnek rajta. Ki kell menni a zsinagógából. Nem egyszer volt olyan például Szolnokon, hogy áradt a Tisza és menni kellett homokzsákot töltetni. Annál jobb üzenet nincs, mint amikor a karitatív tevékenységekben a rabbi is részt vesz.

Van egy kisebb családunk, a magyarországi zsidó közösség és van egy nagyobb családunk, a nemzet.

Nekünk fontos, hogy ezért a nagyobb családunkért is dolgozzunk. Nem tudom elégszer hangsúlyozni, hogy a neológia a magyar nemzet részeként tekintett magára mindig. Ennek persze nem csak egy oldala van, ez nem jelentheti azt, hogy a neológiának csak igényei vannak.

– Manapság egyre inkább köztudott, hogy a dualizmus korában, de már előtte is Magyarországon volt a térségben a leginkább integrálódott zsidóság.

– Igen, a magyar zsidóság egy meghatározó része mindig is magyarként tekintett magára, és a vallása volt zsidó. Csodálatos történetek vannak zsidó hazafiakról.

Kossuth és Lőw Lipót rabbi a forradalom és szabadságharc idején együtt mentek Pápára toborozni. Kossuth beszédet mondott a helyi zsinagógában, a végén – ne felejtsük el, ortodox zsidókról van szó – a hallgatóságból mindenki úgy énekelte el a Himnuszt, hogy levette a sapkáját.

A zsidóság egyébként szinte egy emberként állt az ügy mellé és sokan áldozták az életüket a szabadságharcért. A lakosságarányokhoz képest a zsidóság felülreprezentálva képviselte magát a szabadságharcosok között. Arról sem szabad megfeledkezni, hogy Trianon a magyar zsidóságot is szanaszét szakította. Nagyváradon annak idején huszonöt zsinagóga működött. A kétszázezres városnak körülbelül az ötven százaléka zsidó volt. Ott olyan magyar kulturális élet volt, amit el sem tudunk képzelni. Adytól kezdve a kor legnagyobb író-, költőfejedelmei jártak oda. Egyik pillanatról a másikra ezt elvágták, családokat téptek darabokra.

Minden magyar érintett abban, hogy szétszakították az országot. Szatmárnémetiben most is egy kétezer fős magyar nyelvű neológ zsidó közösség él. Egyébként a mai napig van rajtuk némi nyomás, hogy a zsinagógában ne nagyon beszéljenek magyarul. Ez sajnos egy vicc!

„Trianon a magyar zsidóságot is szanaszét szakította.” – Róna Tamás főrabbi a kiskunhalasi zsinagógában (fotó: hirado.hu/Horváth Péter Gyula)

– Említette, hogy sokat tanultak egymástól a városi lelkészkörökben zsidók és keresztények. Néhány éve a katolikus egyház fejével, Ferenc pápával is találkozott.

– 2015 nyarán, a Nemzetközi Zsidó-Keresztény Tanács találkozóját, Ferenc pápa meghívására, Rómában tartották. Abraham Skorka főrabbi is – aki Ferenc pápa barátja és legmeghatározóbb tanácsadója a keresztény-zsidó párbeszéd ügyében – ennek a delegációnak volt a tagja. Az ő támogatásával magánkihallgatáson fogadott Ferenc pápa. Többek között arról beszéltünk, hogyan lehetne Kecskemét Európa ifjúsági fővárosa. Beszélgetésünk inspiráló és felemelő volt, őrzöm emlékét.

– Ha a „pap és rabbi” kezdetű viccekre gondolunk, akkor ugye nem jól képzeljük el, hogy mi zajlik egy vallásközi konferencián.

– A zsidó és keresztény párbeszéd megerősítése szívügyeim közé tartozik, vegyük akár csak a Szentírási közös úton nevű programsorozatunkat, amit már kétszer rendeztünk meg Kecskeméten. Az egész napos eseményen többek között katolikus, református, evangélikus, görög-keleti, baptista, adventista és zsidó vallási vezetők mellett politikusok és közszereplők vettek részt.

Bármelyik felekezethez is tartozunk, mi, magyarok egyek vagyunk, egy nép, egy közösség!

Keresztény és keresztyén testvéreinkkel ugyan néhány vallási kérdésben nem értünk egyet, de sokkal több minden köt össze bennünket.

„A zsidó és keresztény párbeszéd megerősítése szívügyeim közé tartozik.” – Róna Tamás főrabbi a kiskunhalasi zsinagógában őrzött Tóratekercsekkel (fotó: Hirado.hu/Horváth Péter Gyula)

– Az antiszemitizmusról még nem is beszéltünk…

– Az antiszemitizmus ellen természetesen mindenhol küzdeni kell, de az a helyzet, hogy sokkal erőteljesebben van jelen Nyugat-Európa egyes országaiban és az Egyesült Államokban, mint Magyarországon.

Kapcsolódó tartalom

Hazánk olyan hely, ahol nincsenek atrocitások, vagy ha volt is néhány, a törvény megfelelő büntetéssel sújtotta mindig az elkövetőket.

Szerencsésnek mondhatom magam, hogy magyar zsidó vagyok.

„Olyan stabil értéket tud adni az egyházi oktatás, ami egyedülálló.” – Róna Tamás főrabbi a kiskunhalasi zsinagógában, a háttérben a Tóratekercsek (fotó:Hirado.hu/Horváth Péter Gyula)

– Mondta, hogy formális zsidó oktatási intézményeket kellene létrehozni vidéken is. Mit üzen azoknak, akik zsigeri ellenszenvet éreznek minden egyházi oktatási intézménnyel szemben?

– Olyan stabil értéket tud adni az egyházi oktatás, ami egyedülálló. Gondoljunk itt például az Arany János Líceumra Nagykőrösön, ami a református testvérek fenntartásában van. Az 1800-as évek második felében tizenegy tanár tanított ott, közülük kilenc akadémikus volt, Arany Jánossal az élükön. Amikor az egyházi iskolákról beszélünk, akkor a történelmünknek színt és életet adó intézményekről van szó. Mondhatnám még Debrecent, Sárospatakot vagy Pannonhalmát is. A pannonhalmi gimnázium érettségiző diákjainak beszédei minden évben felkerülnek az internetre. Érdemes meghallgatni, milyen magas színvonalú beszédek hangzanak el ott évről évre. A II. világháború előtt ugyanilyen súlyú zsidó intézményeink is voltak, amelyek ugyanúgy nyitottak voltak: ha valakinek más volt a vallása, de szerette volna, hogy a zsidóság értékrendjén keresztül is rálásson a világra, akkor erre lehetősége volt.

Ha pedig általánosságban beszélünk a vallásokról: a vallást úgy kell elképzelni mint a hegyoldalra nőtt sűrű növényzetet, ami megvédi a hegyet attól, hogy a viharok elmossák a felszínét.

A növényzet ezzel nemcsak a hegyet védi az eróziótól, de a természeti katasztrófát is megakadályozza.

– Hogy néz ki az a hegy, amit Európának hívnak?

– Hát…vannak kopár részei…

– És a viharok?

– Éri elég az is mostanság…

Kapcsolódó tartalom

Kiemelt kép: Róna Tamás főrabbi a kiskunhalasi zsinagógában (fotó:hirado.hu/Horváth Péter Gyula).

Ajánljuk még