Időjárás

Visszatér a jó idő – napos, csapadékmentes vasárnapunk lesz

Semjén Zsolt megköszönte a csíkkarcfalvaiak nemzethűségét

Az ember test-szellem-lélek összetettségéből áll, és a magyar kormány támogatásai ezt tükrözik, a templomoktól az iskolákon át a sportcsarnokokig – mondta Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes szombaton Csíkkarcfalván, a Székelyföldi Jégkorong Akadémia sportkollégiumának avatóján.

Semjén Zsolt elmondta, hogy az Orbán-kormány több mint háromezer templomot épített, illetve újított fel a Kárpát-medencében, az oktatási rendszert az óvodától az egyetemig megújította, a határokon kívül pedig többek között ezer óvodát épített vagy újított fel.

Hasonlóan fontosnak tekintik a sport támogatását is, elismerve a régi mondás igazságát: ép testben ép lélek – fűzte hozzá.

A miniszterelnök-helyettes hangsúlyozta, a magyar kormány a templomoktól az iskolákon át a sportcsarnokokig mindent támogat, ami a magyar megmaradást szolgálja.

„Természetes kötelessége az anyaországnak, hogy a Kárpát-medencei magyarságot támogassa, mert a magyar állam értelme és célja, hogy a magyar nemzet fennmaradjon és minden magyar ember életminősége javuljon” – jelentette ki.

Hozzátette: az anyaországi magyarok sokat köszönhetnek az elszakított területeken élő magyarságnak. „Mi tanulhatunk tőletek magyarságot, megmaradni akarást. Köszönöm Magyarország kormánya nevében a nemzethűségeteket” – jelentette ki Semjén Zsolt.

Kelemen Hunor RMDSZ-elnök hangsúlyozta, hogy az intézménnyel gazdagodott Székelyföld.

Tánczos Barna, az akadémiát működtető Mens Sana Alapítvány elnöke leszögezte: jégkorong nélkül nem lenne teljes a székely identitás.

Kapcsolódó tartalom

Kiemelt kép: Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelõs miniszterelnök-helyettes a 32. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor (Tusványos) Hogyan mûködött a közélet a rendszerváltozás idején? címû pódiumbeszélgetésén az erdélyi Tusnádfürdõn 2023. július 21-én. (Fotó: MTI/Veres Nándor)

Ajánljuk még